2019. június 6.
 
 

Sajnos Magyarországon régóta nagyon kevés gyerek születik. 1963-ban hazánkban mérték a legalacsonyabb születési arányszámot Európában: 13,1 százalékot; 1,82 gyerek/nő és 132 ezer csecsemő/év értékekkel. Bár ezek a számok mai szemmel jónak tűnnek, de mégiscsak elmaradnak a kettes termékenységi rátától, amely hosszú távon biztosítja a stabil népességet. Ha az akkori kormányok megfogadják Fekete Gyula tanácsát, akkor most nem lennénk ilyen súlyos demográfiai válságban. Azonban a népesedési fordulat elmaradt, sőt a szocialista kormányzatok megszorításainak eredményeképpen a termékenységi ráta drámai ütemben csökkent, 2010-ben már csak 1,25 gyermek/nő volt. Nem csodálkozhatunk azon, hogy az elmúlt évek pozitív intézkedései ellenére sem sikerült megállítani a népességcsökkenést. Ezért további intézkedések bevezetésének a lehetőségét kell mérlegelnünk.

Benda Józsefhez hasonlóan én is demográfiai csodafegyverként tekintek a főállású anyaságra, ahogy azt a szerző a Szülőnek lenni főállásban című cikkében is megfogalmazta (Magyar Nemzet, május 29.). Sok kérdésben egyetértek a szerzővel, ugyanakkor egy – csak látszólag – technikai kérdést másképpen ítélek meg. Benda szerint a kétkeresős családmodell csak „egy-két gyerek esetén tud működni”. „Három vagy több gyermek esetén azonban ez a megoldás már komoly kihívást jelent, aminek kevesen tudnak megfelelni.” A szerző tévedését a következő érvekkel szeretném megvilágítani.

Kétségtelen, hogy a társadalomban ma még alacsony a nagycsaládosok aránya, de ennek szerintem nem a fentebbi idézet az oka, hanem az, hogy a gyerekek számával arányosan csökken a szülők életszínvonala. Az új támogatások azonban meg fogják törni ezt a végzetes anyagi összefüggést, ezért várhatóan jelentősen megnő a nagycsaládosok, jelesül a három-négy gyerekesek aránya Magyarországon. Ellentétben Bendával, szerintem érdemes különbséget tenni a három-négy, illetve az öt-nyolc gyerekes családok között. A főállású anyaság intézménye a most bevezetett intézkedések mellett érdemben már nem növelné a három-négy gyerekesek számát, viszont jelentősen meg tudná emelni az öt-nyolc gyerekesek arányát, amire nagy szükség lenne.

Mindaddig, amíg a fiatal nők harminc százaléka gyermektelen, a stabil népesség megtartásához hasonló vagy dupla arányban kellenek négy-, illetve háromgyerekes anyák. Ilyen mértékben biztosan nem fog nőni a három-négy gyerekesek aránya a társadalomban. Viszont ha mellettük a nőknek mondjuk az egytizede öt-nyolc gyermeket vállalna, akkor a jelenlegi feltételekkel megállítható a népességfogyás. Természetesen öt-nyolc gyermek mellett már nem lehet a munka világában dolgozni. Az azonban lehetséges, hogy ezeknek az anyáknak a reprodukciós erőfeszítését a társadalom, az állam munkának ismerje el, és főállású anyaként kapjanak munkabért. Végül megjegyzem, hogy ez az intézmény nemcsak a termékenységi arányszámot, hanem a nők szabadságát is növelné, hiszen gazdagítaná a női életpályák számát.

A szerző egyetemi docens

Forrás: magyarnemzet.hu
A jelenleg uralkodó globális világrend beszűkíti a családok életlehetőségeit
2019. március 18.
 
 

Jól tudjuk, hogy a népességfogyás csak az egyik tünete a jelenlegi társadalmi válságnak. Az az alapkérdés, hogy az emberiség hogyan tudja kezelni azt a drámai krízist, hogy ma elsősorban lélektani értelemben beszélhetünk válságról. Ennek egyik következménye az a megoldásra váró feladat, hogy a nemzet hogyan tartsa meg és óvja önmagát, s miképpen gyógyítsa sebzett lelkét. A másik lecke pedig azoknak a feltételeknek a megteremtése, amelyek szükségesek az egyes ember, a családok életminőségének javításához, vagyis hogyan biztosítsuk a feltételeket a boldog élethez, a családi és társadalmi szeretetkapcsolatokhoz.

Ezekhez a kihívásokhoz képest minden más kérdés másodlagos. A jelenlegi pénzkapitalizmus nem fenntartható, így már nem is lehet célunk az, hogy napi érdekeit kiszolgáljuk. Egy olyan átmeneti korszakban élünk, ahol úgy kell a gazdaságot stabilizálni, hogy az a társadalom szükséges életfeltételeit garantálja, miközben kardinális, pozitív átalakulás megy végbe.

Nem olyan új, még negatívabb globális világrendet akarunk a földön, amely beszűkíti a családok életlehetőségeit, hanem egy értékközpontú, szeretetalapú, életnemesítő rendet szeretnénk magunk körül. Az átmenet során így az lesz a központi kérdés, hogy lélektani értelemben egy magasabb minőséget érhessünk el.

Nincs egyén család nélkül. Nincs család gyermekek nélkül. Nincs boldog ember boldog család nélkül. Nincs boldogság szerető család nélkül. Nincs tehát valódi család szeretet nélkül, még akkor sem, ha sok családban gyenge a szeretet minősége.

Természetesen az igazi család mindenekelőtt a családalapító pár szerelemminőségétől függ, és a mai krízisek egyik dermesztő oka, hogy kevés nő vagy férfi talál megfelelő párt magának. Évtizedek óta kevés gyermek születik, részben azért, mert a házaspárok tagjai kisgyerek korukban nem kaptak elég szeretetet, és az iskolai osztályaikban sem éltek meg szeretetközösségi élményeket. Az alacsony születés­szám oka a szeretetlenség vagy tágabban: a jó életminőség hiánya.

A népesség csökkenése nem azért krízis elsősorban, mert kevesebb munkaerő jelenik meg a piacon, s nem azért probléma, mert a gazdaság profitközpontú növekedése lassul vagy visszaesik.

A család célja nem lehet elsősorban a gazdaság szolgálata, viszont a gazdaság elemi kötelessége a család alapvető feladatai ellátásához való hozzájárulás. A népesedési probléma megoldása így nem vergődhet a pénzgazdaság napi érdekei között, az extraprofit vagy a túlfogyasztás növelése pedig ellentétes a családok értékeivel és érdekeivel.

A kormányfő által bejelentett hétpontos népesedési program kiemelt célja a gyermek és a család általános értékeinek megőrzése. Annak a felismerésnek a kinyilvánítása, hogy boldog családokban boldog gyermekeket szeretnénk felnevelni. Az új családpolitika fókuszába elsősorban a család mint érték, az életbe vetett hit és a szeretetkapcsolatok újraépítése került.

Közvetve ezt szolgálják az anyagi támogatások is. Ez csak úgy történhet meg, ha minél több ma még szétzilált, felmorzsolt párkapcsolat valóban jó családdá válik, s egyúttal a jövő generációinak magasabb életminőséget teszik lehetővé.

Akármennyire is féltjük a költségvetés egyensúlyát, vagy tartják néhányan felesleges pénzköltésnek a családtámogatást, nyilvánvaló, hogy a magyar államnak a következő évtizedekben a jelenleginél is sokkal többet kell költeni a családokra a népességfogyás megállítása érdekében. A feladat óriási, hiszen eddig a gazdaság rövid távú érdekei mindig felülírták a jövő nemzedék megszületésének és felnevelésének a szükségleteit.

A család lényege tehát elsősorban nem a jövedelemtermelés, és nem pusztán fogyasztó egyének közössége, noha természetesen a felnőtt családtagok közös jövedelmét és a családi vállalkozásuk hasznát önmaguk ellátására és fenntartására költik. A család ugyancsak nem attól család, hogy háza van vagy lakása, holott szükségképpen kell fedő a fejünk fölé.

A család alapvetően érzelmi, lelki és szellemi közösség. A népesedési akcióterv tehát nemcsak arról szól, hogy lehessen lakást venni, hanem eredendően arról is, hogy a lakás otthont nyújtson. A család nemcsak azt jelenti, hogy saját védőhálót, alapvető biztonságot nyújt minden tagjának.

Az autóvásárlási program is több annál, hogy a család közlekedni, utazni tudjon (a gyermekeket iskolába vigye stb.). Ma az autó sokaknak a második otthon érzetét adja, sőt gyakran abban is segít, hogy a család értékét növelje.

A család lelki-szellemi funkciókat tölt be, regenerálja, újraépíti, egyben tartja a személyiséget, ami most a globális média értékromboló, manipuláló tevékenysége miatt különösen fontos.

Régen azok a családok, ahol több generáció élt és gazdálkodott együtt, erősebb közösségeket alkottak. A többgenerációs „családlélek” nagyobb összetartó erő volt, amely biztonságban tartotta az egyéneket, óvta-védte a családokat. Ma azért is éljük meg a globális krízist, mert az emberek a folyamatos verseny, hajsza és túlmunka miatt gyakran feldúltak, egocentrikusak.

Ezért sok esetben a családok (a szülők válása nélkül is) szétszakítottak, és a családtagok gyakran úgy érzik, hogy egyedül vannak, magukra maradtak. Számos esetben gondolják úgy, hogy nem tudnak hova fordulni nehézségeikkel.

A legtökéletesebb kormányzati segítség sem elégséges a társadalom családerősítő és -fejlesztő tevékenysége nélkül. Ezért javasoljuk, hogy minden faluban és városban legyenek közösségi családi házak, amelyek konkrét segítséget adnak a családoknak is. A családi életre és a kapcsolati kultúrára nevelés a helyi családi házak kiterjedt tevékenysége révén valósítható meg.

A hatékony családpolitika legjobb partnerei maguk a családok. A kormányzat ezért forduljon közvetlenül a családokhoz is, hogy az általuk kipróbált és bevált módokon beszéljék meg, hogy saját közösségük belső megerősítését, magasabb életminőségének elérését hogyan akarják elérni. Ha pedig megállapodtak teendőikben, segítségért fordulhassanak a családi ház szakembereihez.

A grandiózus gyógyítófolyamat első lépése, hogy csökkentsük a három-négy-öt gyereket nevelő családok anyagi terheit (pél­dául a lakáshoz jutás megkönnyítésével, az szja fizetése alóli mentesítéssel stb.). Ezek azonban csak az első lépések. Minden bizonnyal azok számára, akik csak a gyermekneveléssel szeretnének főállásban foglalkozni, hamarosan be tudjuk vezetni a hivatásos szülők intézményét is, ami lehetővé teheti a nagycsaládok további megerősödését.

A következő egy-két év feladata, reméljük, nemcsak a gyes összegének emelése lesz, hanem többek között a védőnők és a családsegítők számának növelése is. A családok tehát óriási segítséget várnak és kaphatnak, de már nemcsak a pénzügyi vagy más anyagi segítség lesz meghatározó.

Egy-két évtized múlva már aligha lesz vita a család értékeiről, sőt senki nem cáfolja majd, hogy a családi élet minősége hogyan s miként emelhető. Ezért a gondolatsor végén azt szeretnénk jelezni, hogy remélhetően már a közeli jövőben a család intézménye eljut arra a pontra és színvonalra, hogy az állam és a társadalom közös szándékából eredően képes lesz bemutatni és tanítani a szeretetcsalád-mintát és életgyakorlatot.

A szerző szociológus, a Stratégiakutató Intézet ügyvezető igazgatója; az Összefogás a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Szakértői Műhely munkatársa

Forrás: magyarnemzet.hu
Az interjú 15. percétől szól az Államtitkár Asszony a Szakértői Műhelyről.

2019. március 15.

A kormány a gyermekvállalás előtt állóknak és már gyermeket nevelőknek segítene a családvédelmi akciótervvel – mondta Novák Katalin a Hír TV Péntek 9 című műsorában. A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint a világon egyedülálló, az édesanyák személyi jövedelemadó-mentessége, de beszélt, az akcióterv többi pontjáról is. Novák Katalin Az hangsúlyozta: a fiatalok gyermekvállalását nem erőszakos sulykolással, hanem a lehetőségek megteremtésével kell segíteni.

A családvédelmi akciótervvel a kormány azoknak igyekszik segíteni, akik gyermekvállalás előtt állnak, illetve azoknak, akik már gyermeket nevelnek, hogy minél könnyebb legyen Magyarországon felelős módon gyermeket vállalni – fejtette ki a Hír TV Péntek 9 című műsorában Novák Katalin.

A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a hétpontos akcióterv pontjaira is kitért. Az egyik cél, hogy 2022-re az addigra felépülő bölcsődék helyben és olcsó segítséget tudjanak nyújtani a szülőknek. „Ne kelljen sokat utazni, és ne kelljen a pénztárcába mélyen nyúlni.”

Jövő év január elsejétől a nem nyugdíjas nagyszülő is otthon maradhat GYES-en a gyermekkel. „A személyi jövedelemadó-mentesség pedig egy világújdonság. Az, hogy minden olyan édesanya szja-kötelezettségét elengedjük, aki legalább négy gyermeket szült és felnevelt, ez nem létezik sehol” – mondta Novák Katalin.

A tovább négy pont már július elsején hatályba lép. „A babaváró támogatás egy teljesen újszerű eszköz, ott vannak az otthonteremtéshez kapcsolódó újdonságok, vagyis a bővülő csok, a hitelelengedés, valamint a kedvezményes nagycsaládos autóvásárlás” – sorolta az államtitkár.

Az államtitkár hangsúlyozta: „a demográfiai helyzet nem ad okot derűlátásra, de a fiatalok gyermekvállalását nem erőszakos sulykolással, hanem a lehetőségek megteremtésével kell segíteni”. Az államtitkár hozzátette: a partnerbankok megértették, hogy a közvetítő tevékenység révén értékes ügyfelekhez juthatnak, ám a fiataloknak nem árt alaposan tájékozódni, mielőtt a pénzügyekben döntést hoznak.

„Fontos, hogy senki ne hagyja, hogy olyan helyzetbe kényszerítsék, amibe nem kellene hogy legyen. A csokhoz nem muszáj hitelt felvenni, lehet, de nem muszáj. És ha kínálnak még más lehetőségeket, érdemes körbejárni. Legjobban a tudás vértez fel, nem bonyolultak a kormányrendeletek, elérhetőek, érdemes átböngészni, és mindenki pontosan tudja, hogy mi jár” – mondta.

Novák Katalin a nők 1848-1849-es forradalom és szabadságharcban betöltött szerepéről is beszélt, illetve a nők mai helyzetéről is szót ejtett.

Tekintse meg a teljes interjút:

 


 
Forrás: hirtv.hu
2019. május 29.
 
 

Az Összefogás a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Szakértői Műhely több mint kétszáz szakértője úgy gondolja, hogy a közgondolkozás átalakításában elért eredmények számszerű megjelenéséhez további lépésekre van szükség. Célunk, hogy megteremtsük a nagycsaládos életpályamodell méltányos jogi-gazdasági-társadalmi feltételeit, hogy azok a fiatalok, akik szeretnék életüket a családjuknak szentelni, és ezzel a nemzet jövőjének szolgálatába állni, ne kényszerüljenek arra, hogy három-négy-öt gyermek nevelése mellett még dolgozniuk is kelljen. Az élet szolgálata nem azonos a munkaerőpiaci igények és a manipulált túlfogyasztási kényszerek szolgálatával. Ha egy termelési ágazat munkaerő-szükséglete, profitja érdekében kizsigereljük a családokat, eltorzul a gazdaság szerkezete és nehezen helyrehozható károkat okozunk. Csak egy példát említve: míg 2003-ban negyvennégy község volt Magyarországon, ahol nem voltt élelmiszerüzlet, addig ma már 228 ilyen település található.

Kutatásunk szerint egy-két gyermek esetén tud működni ez a családmodell. Három vagy több gyermek esetén azonban ez a megoldás már komoly kihívást jelent, aminek kevesen tudnak megfelelni, és az ilyen családok jelentős részé­ben valamelyik szülő szívesen maradna otthon a gyermekével. Szükség van rá, hogy legalább megközelítsük a fenntartható fejlődés 2,1 körüli termékenységi szintjét vagy hogy elérjük a Magyar Nemzeti Bank által nagyon helyesen megcélzott évi 110 ezres születésszámot. Erre utalt a kormány tavalyi családvédelmi konzultációjában föltett, a főállású szülőségre vonatkozó kérdés is, ami egyértelmű támogatottságot ért el a válaszadók között.

Szakértői műhelyünk egy olyan életpályamodellben (rövidítve: hiszük) gondolkodik, amely alkalmas lehet új társadalmi szektor bevezetésére, elindítására. Azért nevezzük hivatásos szülőségnek, mert ugyan többségében az édesanyák élnének a lehetőséggel, de a második évtől, élethelyzettől függően, kiterjeszthető lenne az édesapákra és más közeli rokonokra is. Nem alanyi jogú segélyben gondolkodunk, hanem munkaviszony létrehozását tekintjük a megoldásnak (a meglévő intézkedéseket ez nem érinti).

Az állás betöltéséhez, mint minden munkahelyen, itt is alkalmassági követelmények megállapítására van szükség, amihez jogi szabályozás kell. Mivel a születések egyértelmű ösztönzése a cél, azok vehetnék igénybe, akik vállalnak egy harmadik vagy többedik gyermeket, ilyen módon a negyven év fölöttiek számára is nyitott a program. A családi életre nevelés évtizedek óta hiányzik az iskolarendszerből, egy képzést is javaslunk biztosítani, hogy a családok hozzájussanak a szükséges ismeretekhez, készségekhez. A munkaviszonyba lépő családtagok átlagbérhez közeli fizetést kapnának azért, hogy gyermekeik nevelésére fordítsák figyelmüket és energiájukat.

A KSH-adatok szerint Magyarországon eltérő a termékenység. Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Baranya és Heves megyében 1,8; Pest, Csongrád, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében 1,1 körül körül van a mutató, így adja ki az országosan 1,5-ös átlagot. Azt is látjuk, hogy minél magasabb a foglalkoztatottság egy megyében, annál alacsonyabb a termékenység. Ezért első körben azokban a megyékben volna érdemes bevezetni az életpályamodellt, ahol alacsony a termékenység, illetve magas az elkötelezettség a gyermekvállalás iránt. Az eredmények értékelését követően további megyék, régiók bekapcsolása következhet.

A hiszük-életpályamodell társadalmi vitája során gyakran felmerül az a téma, hogy bevezetése kedvező helyzetbe hozhatja az alulképzett, mélyszegénységben élő rétegeket. Ez politikailag kényes kérdés, évtizedek óta tabutéma, dermesztő csend veszi körül. Ám a hiszük-program körültekintő tervezéssel lehetővé teszi a csapdák elkerülését. Egyrészt a parlament által megszabható éves keretszámmal védene a gazdaságpolitikai kockázatoktól, másrészt a megyei szintű tervezés kijelölheti azokat a helyeket, ahol indokolt a termékenység növelése. Harmadrészt bárki jelentkezhet a programba, és egy OKJ-s képzés során elsajátíthatja a szükséges ismereteket és attitűdöket, vagyis alkalmas lehet a nagycsaládos életpályamodell sikeres vállalására. Végül pedig a munkaviszony létesítése kizár olyan kockázati tényezőket, amelyektől sokan tartanak.

Szólni kell arról a veszélyről is, amely a nők, a családok munkaerőpiacról való kivonásával kapcsolatos. Ennek szabályozása a megyei szintű tervezéssel a fentiek szerint megtörténhet. Mindemellett fontos azzal is tisztában lenni, hogy a gyermekek számának érzékelhető növelése a fenntartható fejlődés záloga, ami már rövid távon is piacbővítő hatású, a falvak irányában népességmegtartó beruházás, amely nélkül óhatatlanul megindul a belső piac leépülése, továbbá beláthatatlan károkat szenved a gazdaság. Minderről a Magyar Nemzeti Bank versenyképességi programja is említést tesz.

A legnagyobb létszámú korosztályok rövidesen kilépnek a szülőképes korból. Nincs több idő. A nemzet megmaradásához fél éven belül meg kell teremteni a hiszük-életpályamodell bevezetéséhez szükséges társadalmi feltételeket. Nincs tudományos bizonyíték arra, hogy sokgyermekes családok nélkül elérhető lenne a fenntartható népesség!

Bár megoszlanak a vélemények, hogy milyen kockázatai vannak a 40 év fölötti gyermekvállalásnak, sok a félreértés. Egyrészt látni kell, hogy a kockázatok leginkább az első gyermek negyven fölötti megszületéséről szólnak, és mi a harmadik, illetve többedik gyermek születésére, vagyis nagycsaládokra gondolunk. Másrészt a szülőkor jellemző kitolódásával már az első gyermekek is az édesanyák 30. éve körül születnek, így egy nagycsalád bele sem férne az időbe. Harmadrészt az elmúlt évtizedben az adatok szerint éppen ebben a korcsoportban nőtt erőteljesen a gyermekvállalási kedv. Negyedrészt, és a nemzet megmaradása szempontjából ez a legfontosabb szempont, a legnépesebb korosztály, a Ratkó-unokák csoportja 90 ezer nőt foglal magába, amely évente ötezerrel csökken. A 35 éves korcsoport létszáma már csak 55 ezer, vagyis a nagyobb létszámú elkötelezett csoport több gyermeket hozhat világra, mint a fiatalabb, majdnem feleakkora létszámú.

Nemzeti érdekünk tehát negyven fölöttiek bevonása az életpályamodell nyújtotta lehetőségekbe.

A szerző az Összefogás a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Szakértői Műhely vezetője

Forrás: magyarnemzet.hu
A fenntartható fejlődéshez meg kell teremteni a nagycsaládok életfeltételeit
2019. április 29.
 
 

Az, hogy a magyar családpolitika már most hivatkozási alappá vált a nemzetközi kapcsolatokban, jelzi, hogy a demográfiai kihívás túlmutat Magyarország határain. Az egyik oldalon jelenkorunk gazdasági kényszerpályája, helytállás a nemzetközi versenyben, az elért életszínvonal megőrzése és/vagy növelésének követelménye áll, amelynek meg akarunk felelni. A másik oldalon az európai és a magyar kultúra megmaradásának igénye, a fenntartható fejlődés, a családok életfeltételeinek szükségletei magaslanak. Ha a családokat támogatjuk, a versenyképességet kockáztatjuk. Ha mindenkit leköt a pénzért való küzdelem, nem születik meg kellő számban a következő nemzedék. Most közelebbről is szemügyre veszünk néhány tényezőt.

A XX. század első felében figyeltek föl a demográfusok a népességfogyás jelenségére, amelyet a második világháborút követő babyboom időszaka egy rövid ideig megszakított, majd újra kezdődött a csökkenési trend. Nálunk 1954-től ez olyan drasztikus volt (nyolc év alatt szinte megfeleződött a születések száma), hogy 1963-ban mi voltunk a világ legkevésbé termékeny országa. Ez volt a szocialista iparosítás korszaka. Mintegy három évtized alatt 25 százalékról 75 százalékra emelték a nők foglalkoztatását. Az abortuszok száma évente tartósan 150 ezer fölött volt.

Ez a folyamat „a nők felszabadításának”, „modernizációnak”, a „cselédsorstól való megszabadításának” volt beállítva. A balliberális-feminista gondolkodók gazdag érvrendszert vonultattak fel a gyermekvállalás ellen. Egyes véleményformálók a férfiak elnyomásának tekintik, ha a nők gyermeket hoznak világra és szeretettel gondoskodnak felnevelésükről. Újabban „szülőgépekről” fantáziálnak. De olvashattunk a magyar népességpolitika „rasszistának”, „nacionalistának” bélyegzéséről, a nők diszkriminációjáról, az önállóságtól való megfosztásról, a függőségben tartásról és más okosságokról is, amelyek meg akarják fosztani a nőket nehezen kivívott egyenjogúságuktól. A veronai családkonferencia ellen tüntetők egyenesen „neofasiszta gyűlöletkeltőknek”, „középkori lúzereknek” bélyegezték a résztvevőket.

Az ideológia vaskos gyökereket eresztett a civilizált világban, és erős bástyákkal rendelkezik az iskolarendszertől a kulturális életen át a médián keresztül a jogi-gazdasági-pénzügyi rendszerekig. Úgy vélem, amelyik ország bedől ennek az ideológiának, és nem látja meg mögötte a pénzhatalmi világrend érdekeit, belátható idő alatt felszámolja önmagát.

Egy másik nézőpont is gyengíti Európa és benne Magyarország pozícióit. Nincs szükség a születések számának növelésére – vélekednek –, mert a Föld már így is túlnépesedett, ezért hiba volna a születések ösztönzése. Ahogy Európa más országaiban, nálunk is kezelhető lenne irányított migrációval a társadalom elöregedése, a fogyatkozó munkaerő utánpótlása, s nem kellene húsz évet várni a gyerekek felnevelésével.

Ennek az érvelésnek legalább három gyenge pontja van. Az egyik tévedés, amikor a Föld túlnépesedési válságát az európai népességcsökkenés árán akarják orvosolni. Ez olyan képtelenség, mint ha a Szahara szárazságát az Alpok lejtőinek öntözésével kívánnák enyhíteni. Nincs összefüggés Afrika és Ázsia túlnépesedése és az európaiak fogyatkozása között, és ez utóbbi sem a kontinensek méretei­ből fakadó különbségek, sem a sajátos gondok összekeverése miatt nem tekinthető az európai népesedési problémák megoldásának. A problémák feltárása, megértése és kezelése ott lehetséges, ahol azok keletkeztek.

A másik téves felfogás, amely az embert egyszerűen munkaerőnek tekinti. Ez az emberkép kiválóan alkalmas arra, hogy a tőke profitérdekei szerint alakítsa a társadalmat, és a kérdést csak a haszon oldaláról vizsgálja. Ez élesen szemben áll a zsidó-keresztény emberfelfogással, amely az emberre nem mint pénzszerző robotra, hanem mint Isten társteremtőjére tekint. Ez a keresztény európai kultúra kialakulásának, múltjának és jövőjének fundamentuma. Robert Schumant idézve: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.”

Az érvelés harmadik csapdája, hogy a népességszám alakulását egy matematikai képletnek tekinti, holott az egy összetett történelmi-kulturális jelenség tünete.

Milyen rendszerelemek tüneti jelenségének tartjuk a népességfogyást? Csak vázlatosan, a legfontosabbakat említjük.

„Láthatatlan” munkának nevezzük az otthon végzett feladatokat, és egy-két kivétellel csak a pénzforgalmat generáló tevékenységnek van presztízsértéke. A családi adórendszer bevezetéséig (2011) teljes mértékben ráterheltük a családokra a gyermeknevelés költségeit. A nyugdíjrendszerben még ma sem ismerjük el azt a több évtizedes befektetést, amely a gyermekneveléshez nélkülözhetetlen.

A családi és az iskolai szocializáció hiányosságai, amelyek nem biztosítják az egészséges, munkaképes és a társadalomba beilleszkedni tudó ember felnevelését. A médiakultúra hatása, amely napi szinten befolyásolja a felnőttek gondolkodását. A munkáltatói érdekviszonyok ellentmondásossága, amely meghatározza a jövedelemtermelés idejét, körülményeit és a megtermelt jövedelem felhasználását.

Az egészségügyi intézmények működésének anomáliái, a születés kultúrája, amely transzgenerációs nyomokat hagy az életkezdet élményvilágáról. Az istenhit, a spirituális dimenzió elhanyagolása, amely az élet értelmének, továbbadásának tágabb összefüggéseit mutatja fel. A nagycsaládok és családtámogató közösségek zilált állapota, amelyek nélkül magukra maradnak a fiatal szülők a hatalmas feladattal. A civil és egyházi szervezetek, klubok bátortalansága. A személyes kapcsolatok minőségének megromlása.

Kutatásaink szerint a születések számának kérdése nemcsak matematikai és demográfiai kérdéskör, hanem átfogja életünk szinte minden dimenzióját. Tisztán kell látni a családi kohézió, a gyermekszületés és az individualizált munkavilág egymásnak feszülő érdekviszonyait. A fenntartható fejlődési pályára való áttérés csak úgy lehet eredményes, ha a feladatokhoz egy megfelelő illetékességű intézményi (minisztériumi) szintű szakmai felkészültség és elkötelezettség társul. Akkor lehet eredményes, ha megteremtjük a nagycsaládok életfeltételeit.

A liberális szószólók a saját álláspontjukat a nők nevében teszik közzé. Nézzük a tényeket!

Régóta ismert, hogy évről évre jelentősen csökken a szülőképes korosztály létszáma, ezért az Összefogás a Gyermek- és Családbarát Magyarországért szakértőiként az egyik legsürgősebb feladatnak annak a felmérését láttuk, hogy mire lenne szüksége a 35 éves kort betöltött, nagy létszámú generációnak ahhoz, hogy még egy gyermeket vállaljanak.

2017-ben reprezentatív vizsgálatot végeztünk a 35–44 éves korosztály gyermekvállalási hajlandóságáról. Ez a korosztály került fókuszba, mert úgy láttuk, hogy a létszámuk alapján már csak ők alkalmasak egy következő születési hullám elindítására. (A 42 éves nők létszáma kilencvenezer fő, ami évente ötezerrel csökken.) Felmértük a korosztály földrajzi és élethelyzetét, a rájuk vonatkozó demográfiai jellemzőket, társas kapcsolataik minőségét, a gyermekvállalásra és annak támogatására vonatkozó, a korosztályban meghatározó nézeteket, és a döntéseik személyes hátterének megismeréséhez feltártuk a fiatalok élettörténetét is.

Az eredmények azt mutatják, hogy a vizsgált fiatalok háromféle életpályában gondolkoznak. Öt százalékuk csak a karriert látja fontosnak. Hetven százalékban egyensúlyt keresnek a munkavállalás és a családi kötelezettségek között, és 25 százalékuk ténylegesen csak a családjának szeretne élni, sok gyermeket fölnevelni.

A liberális nőfelfogás tehát felmérésünk szerint – bár a média évtizedek óta ezt sulykolja – hazánkban csupán szűk társadalmi támogatottsággal rendelkezik.

A szerző az Összefogás a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Szakértői Műhely vezetője

Forrás: magyarnemzet.hu