A családbarát demográfiai program szerves része az otthonteremtés segítése
2019. március 11.
 
 

Az európai civilizációjú országok jóléti társadalmaiban a termékenység jelenleg sehol sem éri el a népesség nettó reprodukciójához szükséges szintet, azaz a nők életük során átlagosan kettőnél kevesebb gyereket szülnek. Azonban hazánkban ha a nők valóban annyi gyermeket hoznának világra, mint ahányat szeretnének, akkor a népesség száma nemcsak szinten maradna, hanem kissé gyarapodna is. Felmérések szerint a gyermekvállalás útjában álló akadályként legtöbben valamilyen lakásproblémát jelölnek meg. Így hát természetesnek tűnik, hogy egy családbarát demográfiai program részeként a kormány lakáspolitikai intézkedéseket tegyen.

A családalapítás, önálló otthonteremtés minden időben embert próbáló feladat, az élet kritikus szakasza volt, amelyben a fiatal pár évszázadok során át a népes tágabb rokonság, szomszédság helyi közösségeinek segítő közreműködésére számíthatott. Kalákában épült a ház, a gyermekágyas asszonyt komatállal segítették.

A régi világ kölcsönös segítségen alapuló működése azonban feltételezte a körülmények térbeli és időbeli állandóságát. A modern kapitalista piacgazdaság és az ezzel járó felgyorsult mobilitás azonban a múlt század végére marginalizálta e közösségek szerepét, és ma már az önálló otthonra vágyó fiatal család a generációk korábbi együttműködési hálójából kiszakadva fogyasztóként vásárolja meg havi keresetére alapozva a lakást és a szükséges tárgyakat, szolgáltatásokat profitorientált gazdasági szervezetektől, bankoktól.

A családalapítás paradoxona, hogy életpályakezdő fiataloknak kell megvásárolni életük legértékesebb tulajdonát, a lakást, amihez sok pénz kell, de az még saját megtakarításból nem állhat rendelkezésre.

Megoldhatja a feladványt a jövőbeli keresmény várományára alapozott bankkölcsön, amit a fiatal pár havi keresetének elviselhető részét törlesztésre fordítva kamatos kamattal visszafizet, miközben sikerrel neveli fel gyermekeit. Nyilvánvaló azonban, hogy a gazdaság hektikus hullámzása és a piaci szereplők érdekei sikamlós terepet teremtenek a fiatal családoknak.

Hogyan akadályozzák a lakásgondok a kívánt gyermekek megszületését? Ha a fiatal házasok leválása a szülői háztartásról – többek között a lakáshoz jutás nehézségei miatt is – időben kitolódik, lerövidül a lakásszerzéstől a feleség negyvenéves koráig tartó, gyermekvállalásra alkalmas termékeny időszak, s csökken az esélye a két-három gyermek megszületésé­nek. Ha ezen nem sikerül változtatni, hatástalan maradhat az összes családtámogató intézkedés, bármennyibe is került.

A másik típusú gond, ha sérül a lakhatás biztonsága. Ha lehet, hogy jön a végrehajtó, és bizonytalan, hogy holnap hol lakunk, akkor senki sem tervez gyermeket.

Csökkenhet a család jövedelme munkanélküliség miatt, vagy mert éppen gyermek született. Hirtelen megnőhetnek a lakással kapcsolatos kiadások is. Meglódulhatnak a rezsiköltségek. A kamatok és banki díjak változása is kellemetlen meglepetéseket okozhat. Azt is láthattuk, hogy a devizahitelek árfolyamkockázata is az adósok ellen dolgozik. Ingatlanadó kivetése a lakástulajdonra is okozhat gondokat.

A létbiztonságot megrendítő megszorító intézkedések azonnal és tartósan csökkentik a gyermekvállalási kedvet, a lakhatás biztonságát növelők viszont csak hosszabb távon éreztetik hatásukat.

A minisztériumok feladat- és hatásköréről intézkedő jogszabály a Pénzügyminisztériumot nevesíti a lakáspolitika felelőseként, ami nem tűnik túl szerencsésnek. Ha a megoldást kereső első gondolata az, hogy ne kerüljön túl sokba, akkor az valószínűleg nem az optimális megoldás. Mindenesetre a Pénzügyminisztérium szervezeti felépítését átnézve nem találtam olyan egységet, amelynek a neve lakáspolitikára utalna.

A téma fontosságához a család- és lakásügyekért felelős önálló szervezeti egység illene, amelynek előnyei nyilvánva­lóak a családpolitikai program jogszabályi szintű kidolgozásakor.

Azonban optimális szervezeti háttér hiányában is látható a kormányzati elkötelezettség egy családbarát lakáspolitika kialakítására. Az elmúlt nyolc évben számos olyan intézkedés született, amelyből egy nagy ívű, markáns lakáspolitika rajzolódik ki. A 2010 utáni időszak legfőbb lakáspolitikai prioritása az volt, hogy minél szélesebb rétegeknek megfizethető maradjon a lakhatás költsége, és a gazdasági nehézségek ellenére ne veszítsék el tömeges méretekben a lakástulajdont és az otthont.

Ennek jegyében történt az ingatlanadó eltörlése, a rezsiköltség csökkentése, a Nemzeti Eszközkezelő létrehozása és 36 ezer fizetésképtelen adós lakásának megvásárlása, a devizahitelek konszolidációja, a családi csődvédelem bevezetése.

2014 után nagyobb hangsúlyt kapott a lakáshoz jutás támogatása a csok bevezetésével, majd kibővítésével, amihez konjunkturális megfontolások is kapcsolódtak. A családtámogatási intézkedés csomag részeként jött a házassági kölcsön és a falusi csok.

Elismeréssel kell szólnunk az MNB szerepéről is, hiszen az alapkamat csökkentésével, majd 0,9 százalékon tartásával és a fogyasztóbarát lakáshitelprogram keretében a kamatfelár korlátozásával már az átlagos keresetűek­nek is lehetővé tette egy átlagos lakás megvásárlását kölcsön segítségével. Az adósoknak biztonságot és átláthatóságot teremt a törlesztési időszakban az állandó kamatozású kölcsön a változóval szemben, amit az MNB a kereskedelmi bankok számára meghirdetett jelzáloglevél-vásárlási és más programjaival kíván elősegíteni.

A kormány és az MNB intézkedéseinek következtében érezhetően javult a lakhatás biztonsága és nőttek a fiatalok lakáshoz jutási esélyei. A lakásadásvételek száma 80 ezerről 160 ezerre nőtt 2013 és 2018 között, az épített lakások száma a 2013-as 7400-ról 2018-ra 18 ezer fölé emelkedett. Ez előrelépés, de nem lehetünk felhőtlenül elégedettek. A 18 ezer lakás még mindig csak a lakásállomány jelenlegi szintjének hosszú távú fenntartásához szükséges új építés fele.

Másrészről az új családpolitikai intézkedések nyomán bővülő lakáscélú kereslet – különösen a fővárosban – brutális lakásár-növekedést eredményezett, aminek a folytatódására számíthatunk. Ezt követi a növekvő hitelkiáramlás, eladósodás. Ez konjunkturális szempontból jó hír, de a lakáshoz jutási esélyek és a lakhatás biztonsága szempontjából nem feltétlenül az.

A kínálati oldalon valami nincs rendben, ha az ötszázalékos kedvezményes áfakulcs bevezetése ellenére is a használt lakásokéval azonos ütemben nőtt az új lakások ára. Megfontolásra érdemes a nonprofit ingatlanfejlesztési formák támogatása.

Nem tartozom azok közé, akik szerint az alacsony jövedelmű családoknak nagyszabású állami bérlakásprogramot kellene indítani. A bérlakások – különösen a szociális bérlakások – részaránya a nálunk jóval gazdagabb nyugat-európai és skandináv jóléti államokban magas. Az eltérés oka, hogy Magyarországon a lakásárak és a jövedelmek viszonya, illetve a jövedelmek szintje csak keveseknek teszi lehetővé az ingatlankezelés (karbantartás, felújítás) mint üzleti szolgáltatás megfizetését a lakbérben.

Jóllehet az elmúlt harminc évben a hivatkozott gazdag országokban nőtt a tulajdonos lakta lakások aránya, biztosak lehetünk benne, hogy Magyarországon a reálkeresetek növekedésével a lakásbérlet gyakorisága is növekszik.

Bár nincs lehetőség nagyszabású bérlakásépítési programmal érdemben javítani a lakáshoz jutási esélyeket, azonban állami támogatással és az önkormányzatok, valamint a munkáltatók részvételével célszerű lehet bérlakás-, illetve lízingprogram indítása a lakásgondok megoldására. A települési önkormányzatoknak gyakran nincsenek eszközeik bérlakásaik hosszú távú fenntartására, azonban hajlandók munkahelyteremtési céllal használt lakások megvásárlásával és felújításával olyan bérbe (lízingbe) adható állomány kialakítására, amelyet bérlőik fokozatosan kivásárolnak.

A szerző lakásügyi szakértő, az Összefogás a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Szakértői Műhely tagja

Forrás: magyarnemzet.hu
Karc FM Rádió, 2019 február 6.

A Szakértői Műhely álláspontja a népességfogyás megállításáról.

Sokféle elképzelés szerepel, hogy hogyan lehetne megállítani a népességfogyást. Az egyik ilyen, hogy hozzák létre a hivatásos szülői életpályamodellt. Szakemberek szerint ez számos olyan kérdésre ad választ,amely a családok egy jelentős részének eddig tervezhetetlen és kezelhetetlen volt. Kibontakozhat egy új babyboom periódus-mondják a modell hívei. Erről lesz szó a szerdai Kérdőjelben, melynek vendége Benda József társadalompedagógus. Őt kérdezi a műsor szerkesztője: Bálint István.



 
Megjelent a Magyar Időkben 2019. február 4-én.

Hivatásos szülők intézménye

Intenzív családpolitikával van esély megállítani a népességfogyást
 
 

Előző cikkemben bemutattam az új életpályamodell bevezetésének történelmi szükségszerűségét és a kialakítás alapelveit (A főállású anyaság feltételei, Magyar Idők, január 12.). Ebben az írásban a gyermekek egészséges felneveléséhez szükséges szempontokat foglalom össze.

A gyermekek nem tudják képviselni saját érdekeiket, azonban az őket körülvevő szocia­lizációs környezet meghatározza életük tapasztalati bázisát, és ahogy számos kutatás bizonyította, nemcsak saját életük perspektíváit rajzolja meg, hanem tömeges méretekben a nemzet sorsát is meghatározza. A gyermekkori traumák hatását vizsgálva amerikai kutatók megállapították, hogy ha az tartósan jelen van, befolyásolja az agy fejlődését, az immunrendszert, a hormonrendszert, sőt még a DNS átíródását is.

Azoknál, akik nagymértékben ki vannak téve ennek a tényezőnek, háromszorosára nő a szívbetegségek és a tüdőrák kockázata, és húsz évvel alacsonyabb élettartam várható. Robert Bloch amerikai orvos szavaival: „A kedvezőtlen gyermekkori élmények ma a legnagyobb figyelmen kívül hagyott közegészségügyi veszélyt jelentik nemzetünkre”, és sok ember számára riasztó életkilátásokat vetítenek előre. A gyermekkori rossz körülmények drámaian befolyásolják az egészséget egész életen át. Ezért ma a legfontosabb dolog, hogy bátran szembenézzünk a problémával.

A gyermekek legfontosabb érdeke a szülők, a családok, párok kiegyensúlyozott kapcsolata. Ez olyan nyilvánvaló összefüggés, ami nem szorul további bizonyításra. Ráadásul megegyezik a szülők és a társadalom érdekeivel is. Az is közhely, hogy munkaerőként is eredményesebb, használhatóbb a kiegyensúlyozott családi hátterű munkatárs. A kiegyensúlyozott gyermekkor generációkon átívelő jelentőségét mutatta ki saját reprezentatív felmérésem is, amely szerint a gyermekkori családjukat követendő példának tekintők közül szignifikánsan többen számoltak be babaváró tervekről. Inkább tekintette a gyermeknevelést fontosnak, akinek volt testvére, több nemzedéken keresztül szeretetteljes családi légkörben nevelkedett, kiterjedt családi kapcsolatrendszere volt. Az ellenkező póluson vannak a testvér nélküliek, ahol a szülők nem kaptak segítséget a gyermekek ellátásához, kevésbé figyeltek egymásra, rendszeresen veszekedtek. A biztonságos otthonokhoz szükséges feltételek megteremtésének tehát generáció­kon átívelő jelentősége van.

A családok szétbomlásának, a kapcsolatok megromlásának okai között az első helyek egyikén találjuk a fiatalok túlterheltségét, mert a gyermekek és munka mellett alig jut idő a párkapcsolat ápolására, fejlesztésére, menedzselésére. A körülmények család­orientálttá alakítása és az anyagi érdek együttesen, nagy valószínűséggel a válás helyett az együtt maradást fogja támogatni, szemben a mai preferenciákkal. Vagyis védjük a gyermekek, a jövő generáció érdekeit!

A hivatásos szülői életpályamodell meghatározó elemei a következők: a programba bárki jelentkezhet, és részt vehet a képzési folyamatban. A harmadik saját gyermek megszületésétől támogatja a családokat egy méltányos jövedelem. Nem ellátási segély (gyes, gyed, csed stb.), hanem munkaviszony. A munkakört, mint más munkahelyek esetében, szerződéses jogviszonyban lehet betölteni. Ehhez munkaköri, kiválasztási protokoll, teljesítmény­értékelési és előmeneteli rendszer kialakítása szükséges. A nemzeti népesedési stratégia intézkedési tervének megfelelően évente tervezhető lenne a programba befogadást nyert családok száma régiók, megyék, települések szerint.

A program a meghirdetését követő újszülött gyermekekre érvényes, visszamenőlegesen nem. Az újszülött lehet a harmadik vagy többedik a sorban. A gyermek első évében csak az édesanya veheti igénybe, mellette – részfoglalkozásban sem – vállalhat más munkát. (Kivétel nem várt élethelyzetekre tehető.) A második évtől folytathatja más családtag is a gyermek gondozását (apa, szülők testvére, nagyszülő), ha megfelel a kritériumoknak. A programhoz felmenő- és oldalági rokonok is csatlakozhatnak. Egy létrehozandó család- és közösségfejlesztő intézet folyamatosan válogatja, képzi és támogatja a hivatásos szülő programba jelentkezőket.

A munkaviszony mindkét fél részéről megszüntethető. A program a különböző élethelyzetű fiataloknak differenciált és rugalmas szolgáltatás, képzés nyújtásával személyre szóló segítséget tud nyújtani.

A családi életre nevelés elsődleges színtere magától értődően a család. Ahogy az ENSZ-alapokmányában is szerepel, a szülő elidegeníthetetlen joga, hogy gyermekei felől önállóan döntsön és nevelje őket. A csecsemőgondozás és gyermeknevelés korszerű ismeretanyaga és módszertana azonban évtizedek óta csupán választható szakkör az iskolák tantervében, ami önmagában oka számos társadalmi problémának.

Ezek közé tartozik a témánk számára is kiemelkedően fontos népegészségügyi képzés. A népegészségügyben sokszorosan bizonyított alapvetés, hogy a képzettség az egyik legfontosabb egészségbefolyásoló paraméter. A magasabban képzett anyák gyermekeinek jobb az egészsége, kevesebb a korai várandósság, a koraszülés, egészségesebben táplálják gyermekeiket és jobban igénybe veszik az egészségügyi ellátást is. Köztudott, hogy az anya az egész család egészségének fontos meghatározója: a családi légkör, az étkezés, a családi programok alakításában főszerepet játszik.

A hivatásos szülők életpályamodelljének legfontosabb várható hatása a termékenység tervezhető és ugrásszerű növekedése, egy új babyboom periódus kibontakozása.
Miért feltételezem ezt? Mert számos olyan kérdésre ad egyszerre megnyugtató és hosszú távra szóló választ, amely a családok jelentős részének eddig tervezhetetlen és kezelhetetlen volt. Ezek közé tartozik a pusztuló falvakban a munkahelyek hiánya, illetve a távoli munkahelyekre való utazás kényszere, az ebből fakadó kimerülés, a családi konfliktusok tömege. Elindítja a családi életre nevelés, a családok újraépítésének folyamatait, miközben megállítja a sokgyermekes középosztály lecsúszását, gazdasági ellehetetlenülését. Helyzetbe hozhatja azokat a társadalmi rétegeket, amelyek körében már több feltétel is adott a gyermekvállaláshoz. A csecsemő és a kisgyermek szükségleteire való fókuszálással szemléletváltozást indukál a társadalomban, amely a család, a társas kapcsolatrendszer felértékelődéséhez, a másik emberrel való erőteljesebb törődéshez, kötődéshez vezethet.

Amennyiben a kormány által elindítani tervezett hivatásos szülők programban résztvevő családok maguk jelentkeznek, egy szigorú szabályrendszerben kerülnek kiválasztásra, és a megszülető és felnövekvő gyermekek testi, lelki és kulturális színvonala minden bizonnyal magasabb szintű lesz, hiszen a követelményrendszer egyértelmű elvárásokat fogalmaz meg e tekintetben, és azt ellenőrizni is hivatott.

A gyermekszám növekedése önmagában fogyasztásbővítő hatású, ezáltal növeli a GDP-t. Ezentúl a program a gyermekkártya bevezetésével megerősítheti a magyar tulajdonú gazdaság fejlődését. A családok munkabérük egy részét (vagy egészét) a kártya segítségével a programhoz csatlakozó magyar árukat előállító szereplők termékeire, szolgáltatásaira költhetnék, amely egyrészt garantálja az országon belüli elköltést, másrészt azonnal növeli a gazdasági szereplők bevételeit, érdekelté téve őket is a program sikerében. A rendszer idővel kiterjeszthető a határon túli, magyarok lakta területekre is. A programban résztvevő családok nagy társadalmi megbecsülésnek örvendenének, szegénységi kockázatuk jelentősen csökkenne. Nem lenne nehézség az iskoláztatás, az alapvető élelmiszerek és használati cikkek megvásárlása, de akár az autó- vagy a lakásvásárlás sem.

Ha világossá válik, hogy a jövő generációi­nak felnevelése közügy, amely állami elismerést vált ki, akkor a fiatalok nem külföldön keresnék a jobb világ lehetőségét, hanem itthon, talán éppen a program feltételei szerint. Egyszer megindulhatna a külföldre költözött nagycsaládos fiatalok egy részének hazaáramlása is.

A szerző tudományos kutató, társadalompedagógus

Forrás: Magyar Idők
Megjelent a hvg.hu-n 2019. január 30-án.

Az Orbán-kormány demográfiai csodafegyvere a főállású anyaság lesz?

Akár egy új családtámogatási eszköz bejelentése is megtörténhet a közeljövőben, mondta Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott interjújában, ahol többször is emlegette a családok, gyerekek védelmét mint a legutóbbi nemzeti konzultáció tanulságát. "Nem lehetetlen egy nagy erejű, eddig ismeretlen új elem bevezetése. Ezt meg fogjuk oldani" – fogalmazott.

De vajon mi lehet ez az új elem? Ezt most leginkább a miniszterelnök tudja, de utánanéztünk, hogy mire számítsunk. A konzultáció kérdései eleve adnak némi támpontot, ott ugyanis rákérdeztek, hogy támogatnánk-e, hogy az állam elismerje a valódi főállású anyaság intézményét, és a válaszadók 93,7 százaléka (1,27 millió ember) természetesen igennel felelt a kérdésre.

Hogy a főállású anyaság lehet az új elem, arra utalnak más jelek is. A kormányközeli lapban, a Magyar Időkben jelent meg januárban Benda József társadalomkutató A főállású anyaság feltételei című cikke arról, hogy milyen megoldásokat dolgozott ki az Összefogás a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Szakértői Műhely a népességfogyás megállítására.

Benda József
©

„El vagyunk késve”

Benda József neve 2016-ból lehet ismerős, amikor a szingliadó ötlete mint kormányközeli elképzelés bukkant fel, de ettől mindenki sietve elhatárolódott, még az állítólagos ötletgazda Benda is, aki azt mondta, szavait kiforgatták.

A most megjelent cikkében azt írja, hogy a gyereknevelés a nők és férfiak jelentős részének az önmegvalósítás forrása lehet, és akik ezt vállalják, azokat szerinte kiemelt támogatás illeti meg. Benda József munkatársunknak elmondta, hogy a hivatásos szülőség egy munkaviszonyt jelentene azoknak, akik úgy döntenek, hogy egy harmadik gyereket is vállalnak, vagy ennél többet. Ők – szükség esetén egy családi életre nevelés típusú képzés elvégzése után – fizetést kapnának azért, hogy otthon maradjanak a gyerekekkel, és az ő nevelésükre fordítsák az energiájukat, erőiket. Ez lehetne bármelyik szülő.

Akár már fél éven belül be kéne vezetni a rendszert, mert a szülőképes korú magyarok azon nagyobb létszámú generációja, amely még demográfiai fordulatot tudna hozni, lassan kifut az időből: a Ratkó-unokáknak nevezett réteg most 38-41 éves – mondja vészjóslóan Benda, hozzátéve, hogy a jelenlegi évi 90 ezres születésszám csak arra elég, hogy 6,3 millió főre fogyatkozzon hosszabb távon a magyarországi népesség.

Képünk illusztráció
©

Bruttó 355 ezer a szülőségért

Arról, hogy a főállású szülőség milyen anyagi hozzájárulást jelentene, Benda azt mondja, részletes, 60 oldalas számításaik vannak. Ők úgy látják, ezért a feladatért a szülőnek egyhavi átlagkeresetet kellene kapnia, ami ma bruttó 355 ezer forint, nettóban ez 236-244 ezer forint körüli összeget jelent. Összehasonlításként: ma 28 500 forint jár három gyerek után gyereknevelési támogatásként, ami Benda szerint "méltánytalan". A javaslatuk szerint ez nem segély volna, hanem mint egy rendes munkaviszonyban, bizonyos elvárásoknak, kötelezettségeknek meg kellene felelni. A műhely számításai szerint az emberek 25 százaléka dönthetne e mellett, a 70% a mai keretek között próbálna egyensúlyozni, vagyis a gyerek egy idő után bölcsődébe majd óvodába menne, míg a szülők dolgoznának, a korosztály öt százalékát pedig csak a karrier és a munka érdekli, a családalapítás nem.

Képünk illusztráció
©

Benda szerint a szakértői anyagot eljuttatták az Emmihez, állítólag azok tárgyaltak is róla, de hivatalos visszajelzés nem volt.

Az Emmi kérdésünkre azt közölte,

Orbán Viktor a konzultációból levont tanulságokat, és az azokból fakadó döntéseket a február 10-i évértékelőn fogja a nyilvánosság elé tárni.

Fontos kérdés, hogy a főállású anyaság milyen alapon járna. A Benda-féle koncepció szerint gyakorlatilag bárki megkaphatja a szülői "állást", aki az államhoz fordul, de a Fidesz családpolitikáját ismerve ez kevéssé valószínű, inkább tűnik annak a témával kapcsolatos szakmai háttérbeszélgetések egyik rendszeresen felmerülő eleme, vagyis az, hogy a meglévő, illetve a korábbi, legalább 3 éves munkaviszony lehet az egyik feltétele a főállású anyaságnak.

A Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) elnöke, Király Nóra szerint az édesanyák egyik legnagyobb problémája, hogy egyáltalán nem biztos, hogy szülés után visszakerülnek egykori munkahelyükre, és arra sincs garancia, hogy új állást találnak maguknak. Ennek törvényi garanciáit szeretnék megteremteni, de egyúttal azt is szorgalmaznák, hogy a főállású anyaság rendszerét bővítsék ki. Király Nóra a jelenleg 28 500 forintos gyermeknevelési támogatást emelné meg úgy, hogy az összeg gyermekenként járjon három vagy annál több gyermek nevelése esetén. Szerinte így sokkal több nő érezné a motivációt a nagyobb megbecsülés által, hogy a felnőtt élete első éveit gyermekneveléssel töltse.

Meg kéne ismerni a valóságot

Orbán Viktor a családvédelmi konzultáció kiértékelése után arról is beszélt rádiós interjújában, hogy a gyerekvédelem terén egységesíteni kell a jogi környezetet, a kapcsolódó feladatok szét vannak szórva a kormányzati struktúrában. Darvas Ágnes szociológus azt magyarázza a hvg.hu-nak, hogy Orbán Viktor itt a gyerekvédelem kifejezést nem a szűkebb szakmai értelemben használta, hanem a családtámogatást, szociális ellátórendszert, gyerekvédelmi ellátórendszert és az intézményes gyerekvédelmet érti alatta.

©

Hogy a jogszabályokat össze kell hangolni, azzal Darvas teljesen egyetért, ez régi adóssága a magyar államnak. A területek nagy része az Emmihez kapcsolódik, mint a családtámogatás, gyerekvédelem, de a lakhatás például már nem.

Mélyebbre kéne menni a gyerekszegénység vizsgálatában, mondja Darvas Ágnes, mert a trendek jók, de azt is lehet tudni, hogy az egyszülős családok szegénységi kockázata magas, több mint egyharmaduk szegénységben vagy deprivációban él, és ez a tendencia nem csökken. A legrosszabb helyzetű csoportok állapota sem lett jobb, a legalsó jövedelmi tized gyerekei folyamatosan leszakadóban vannak, és éppen ezek a családok nem tudnak élni a 2010 óta megerősödött és kialakított családi adókedvezménnyel, mivel a szülőknek nincs vagy nem elegendő a jövedelmük, a családi pótlék viszont 2008 óta nem nőtt.

Hiába költ az állam 2010 óta többet családtámogatásra (ha a családi pótlékot és a családi adókedvezményt együttesen nézzük), ha a GDP-növekedés arányához képest ez mégis kevesebb – mondja a kutató. Így a családi pótlék összege a GDP 1,3 százalékáról lement a GDP 0,8 százalékára. 50 milliárddal kevesebbet költünk ma a csökkenő gyerekszám miatt családi pótlékra, mint 2010-ben, ebből az 50 milliárdból megnyugtatóan lehetne rendezni például az egyszülős családok helyzetét.

És a legfontosabb Darvas szerint, hogy minden 18 éven aluli egyformán fontos, nem szabad közöttük semmilyen szempont szerint különbséget tenni.

Forrás: hvg.hu

Megjelent a Magyar Időkben,  2019. január 13-án.

A főállású anyaság feltételei

A népességfogyást illetően új életpályamodellre és az azt megalapozó alapelvekre van szükség
 
 

Cikkem a nemzeti konzultáció főállású anyaságra vonatkozó kérdésének hátterét elemzi. Az Összefogás a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Szakértői Műhelyben több mint kétszáz szakember három éve azon dolgozik, hogy megoldásokat találjunk a népességfogyás megállítására. Ennek a munkának az egyik eredménye ez az írás, amely egy új életpályamodell felállítását tekinti a népességfogyás megállításához nélkülözhetetlenül szükséges megoldásnak. Írásomban bemutatom az új életpályamodell bevezetésének történelmi szükségszerűségét és a kialakítás alapelveit.

A magyar társadalom gyorsuló ütemben fogy. A születések trendjét látva eredménytelennek tűnik minden eddigi beavatkozási kísérlet. A jelenlegi évi 90 ezres születésszám, ha beszorozzuk a várható 70 év élettartammal, egy 6,3 milliós populációt vetít előre, amelynek nagyobb része eltartott nyugdíjas. Ha ebben az irányban megyünk tovább, veszélyeztetjük a nagy társadalmi intézmények működését és nemzetünk fennmaradását. Fenyeget a vidéki posták, vasutak leépülése, falvak pusztulása, kiöregedése, intézmények bezárása, a munkaerőhiány megjelenése, az ellátórendszerek – nyugdíj, egészségügy, iskolarendszer – alulfinanszírozottsága. Az eddigiekhez képest tehát gyökeresen új megoldások kutatására van szükség.

Magyarországon még ma is sokan reménykednek az úgynevezett skandináv modell eredményességében. Ez arra a felismerésre épül, hogy a nőkre háruló kettős teher (a gyermeknevelés és az otthonon kívüli munkavégzés) az oka a termékenység csökkenésének. A skandináv modell ezért arra törekszik, hogy jobban egyeztesse az anyaság és a munkavállalás terheit. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy fejlesztik a családokat kiszolgáló intézményrendszert, törekednek a részmunkaidős foglalkoztatásra (ez nálunk a nyugati országokhoz képest alig mérhető) és a családi munkamegosztást propagálják. Azokban az országokban, ahol ezeket széles körben alkalmazzák (Skandinávia), némileg valóban magasabb is a termékenység, bár itt sem éri el a fenntarthatóság szintjét.

Ez a megoldás, bár kétségkívül kiszolgál egy rétegigényt, több problémát is felvet. Az egyik mindjárt az eredményesség kérdése. Nem látjuk bizonyítva, hogy az így elért termékenység akár elméletben is elégséges lenne a népességfogyás megállításához. A gyakorlat pedig ennek az ellenkezőjét mutatja. Nem is reális azt gondolni, hogyha valaki egy, két vagy három műszakban dolgozik, gondoskodni tudna három-négy gyermekről.

A másik probléma ezzel az, hogy miközben figyelembe veszi a felnőtt női generáció (pontosabban: a nők egy bizonyos rétegének) érdekeit, figyelmen kívül hagyja az érdekérvényesítésre képtelen gyermekek szempontjait, egészséges fejlődésük érdekeit, megbontja a generációk között évezredek óta sikeresen működő szolidaritás alapelemeit. A gyermekek egészséges fejlődéséhez szükséges körülmények megteremtésének azért van különös és nyilvánvaló jelentősége, mert felnövekedésük élményei és tapasztalatai meghatározzák gondolkozásuk alakulását, és a legújabb kutatások szerint transzgenerációs örökségként erőteljesen befolyásolják a következő generáció családalapítási és gyermekvállalási hajlandóságát.

A skandináv modell tehát alkalmas egy bizonyos társadalmi igény kiszolgálására, de sem elvileg, sem a gyakorlatban nem tudja megoldani a népességszám fenntartását, és nem veszi figyelembe a következő generáció érdekeit.

Felméréseink szerint alapvetően háromféle életvitelt terveznek a fiatalok.

Vannak, akik elsősorban karriert szeretnének építeni, és nem törekednek szorosabb kapcsolat kialakítására, nincs rá lehetőségük vagy sikertelenek e területen; ezt fejezi ki a szingli életmód, illetve a látogató kapcsolat, amikor külön lakásban élnek és csak időnként találkoznak. Az ilyen életpálya gond nélkül felépíthető a mai gazdasági-társadalmi viszonyok között. A vállalatok, munkahelyek egy része éppen az ilyen értékrendű munkaerőt keresi. Ennek a rétegnek a személyes érdekei egybeesnek a munkáltatók rövid távú érdekeivel, de kevésbé az ország fenntartható, népesedési szempontjaival.

Mások különböző életszakaszaikban váltani, változtatni szeretnének az életvitelükön. Keresik a család és a munka között az egyensúlyt. Jelenleg a nők számára ez a legjobban preferált életpályamodell, azonban a nők, édesanyák biológiai szerepükből fakadóan nehezebb helyzetben vannak. Már egy-két gyermek vállalása esetén is igen komoly erőfeszítést igényel a család és munka egyeztetése. A korai gyermekvállalás a képzettség megszerzését nehezíti. Magas a kockázata a munkahely elhagyásának, a későbbi visszatérésnek is. Több gyermek esetén a családok már csak külső támogatással tudják fenntartani a család-munkahely egyensúlyt (nagyszülők, jobb módúak esetén bébiszitterek, bejárónők stb. bevonásával). Az állam külön intézményhálózatot tart fenn ahhoz, hogy ez a rendszer működni tudjon (bölcsőde, óvoda, napközi, nyári tábor).

Ez az életvitel ugyan önkéntes vállalásnak, önmegvalósításnak van beállítva, valójában kényszernek tekinthető. Úgy is felfoghatjuk, mint a nőkkel szembeni méltánytalanságot, hiszen sokan arra kényszerülnek, hogy főállásban dolgozzanak és mellette lássák el a gyermekeket, a családot (sokszor a beteg, idős családtagokat is) és a háztartást. Mindezzel együtt ma ez a paradigmaszerűen bejáratott, elfogadott gyakorlat, és megvalósulása előtt nincsenek rendszerszintű akadályok.

Van egy harmadik rétegigény is, amelybe azok tartoznak, akik elsősorban édesanyák és édesapák szeretnének lenni, és több gyermek felnevelésével szeretnék életüket kiteljesíteni. Erre azonban nincs esélyük, mert össztársadalmi érdekeink ellenére nem kínálunk számukra életpályamodellt. Minél több gyermeket vállal egy fiatal pár, annál nagyobb a szegénységi kockázata. Nagy a valószínűsége annak, hogy mindkét szülő munkába kényszerül, és gyermekeiket különböző intézményekre kell bízniuk.

A nemzeti és a magánérdek összehangolásához tehát ennek a rétegnek is biztosítani kell azokat a feltételeket, amelyek életpályaszerűen lehetővé teszik a kibontakozást. Ennek teljesülése esetén számíthatnánk arra, hogy a jelenleginél sokkal többen választják ezt az életpályát.

A korfára nézve megállapíthatjuk, hogy a legnépesebb női korosztály kilépett a szülőképesség optimális időszakából. Azt is látjuk, hogy évente ötezer fővel csökken a nagyobb létszámú női korosztály tagjainak száma, a következő években 35 százalékkal lesznek kevesebben. Az időtényezőnek tehát meghatározó szerepe van a sikeres beavatkozásban. A következő két évben van a legnagyobb esély egy program eredményt felmutató megvalósítására. Az adatok nemcsak azt jelzik egyértelműen, hogy a magyarság demográfiai helyzete nem fenntartható, hanem azt is, hogy a helyes irányban történő gyors elmozdulás esetén fél évünk van még arra, hogy a tenden­ciát megfordíthassuk.

Három éve írjuk, mondjuk, hogy olyan beavatkozásra van szükség, amely szinte azonnal kifejtheti hatását, és egy éven belül képes lehet a trend megfordítására, ami számítá­saink szerint 10-15 százalékos születésszám-növekményt eredményezhet. A szakértők egy részétől – amit többéves munkánk során megtapasztaltunk – erre az igényre gyakran a kételkedés, a „lehetetlenség”, „úgysem lehet megoldani” vagy az a szokásos válasz, hogy „ez a generáció már elment”. Emögött a magunk részéről azonban nem a tényszerűséget, hanem egy gondolkodásmódot (urambocsá, ellenérdekeltséget) vélünk meghúzódni. Már harminc évvel ezelőtt, amikor ezt a trendet ­íróink, kutatóink egy része még a maga idejében előre jelezte, hasonló fogadtatás volt a válasz.

Összefoglalom, hogy kutatásaink alapján milyen értékrend mentén gondoltuk végig a lehetséges megoldásokat.

A legfontosabb érték az emberi élet, az emberi minőség. A munka az emberi élet kiteljesítésének egyik eszköze, nem önérték, nem gyűrheti maga alá az emberi életet. A családért végzett munka azonos értékű a munkahelyen végzettel. A munkaalapú társadalom mint kiemelt társadalompolitikai cél magába kell hogy foglalja a jövő nemzedékekért végzett munkát is. A szociális ember a fogantatás pillanatától megvalósuló harmonikus apa-anya-gyermek szeretet kapcsolatában tud egészségesen fejlődni. Az ember csak akkor válhat a társadalom értékes tagjává, ha biztosítva vannak számára a csecsemőkorban kialakuló „szeretetre való képesség” feltételei, megtapasztalhatja ennek mindent átható érzékszervi élményeit. Ennek alapján fejlődhetnek ki benne azok az idegrendszeri képletek, amelyekkel később gazdálkodhat. Ha ezt elmulasztjuk, nagyon nehezen pótolható.

A gyermekeknek születésük előtt és után, a teljes értékű személyiségfejlődés okán joguk van a különleges védelemre. A ma észlelhető népesedési, egészségügyi, értékrendbeli, bizalmi, versenyképességi válság – többek között – a csecsemők elhanyagolásának az egyik következménye, amely 1950 és 1967 között tömeges méreteket öltött Magyarországon, és generációkon keresztül gyűrűzik tovább. Elhanyagolás alatt azt értem, hogy ebben az időszakban a hathetes gyermekágyi segélyt követően az édesanyák dolgozni kényszerültek, a csecsemők növekvő hányadát pedig, ahogy kiépült a hálózat, bölcsődébe vitték.

Háromféle bölcsőde működött évtizedeken keresztül: napos, hetes és hónapos. A hetes bölcsőde azt jelentette, hogy hétfő reggeltől szombat estig folyamatosan ott éltek a csecsemők. Ezt a társadalmi deficitet tovább súlyosbította a rendszerváltás után ránk szakadt nemzetközi családellenes erők fellépése, ami összezavarja nemzetünk egy részét. A csecsemő elhanyagolásának súlyos személyes és társadalmi következményei vannak már az első generációban is, de a transzgenerációs tovább­örökítés következtében a második-harmadik generációban is egyre erőteljesebben megnyilvánulhatnak.

A nemzet gyógyulásának, felemelkedésének útja a magzatvédelem és csecsemőgondozás fizikai, lelki, spirituális feltételeinek és körülményeinek radikális újragondolása, átalakítása, az anya-gyermek és a családi szeretetkapcsolatok jelentőségének társadalmi értékteremtő forrásként, a legjobban megtérülő befektetésként való kezelése. Az életkezdet, a magzat és a csecsemő fizikai, lelki, spirituális fejlődésének védelme nemzetstratégiai érdek. Feltétele a szeretetre, bizalomra nyitott egészséges felnőtt embernek, aki képes egy értékelvű társadalmi szövetet, gazdaságot létrehozni és működtetni.

A családok jelentős részének a szeretetkapcsolat már nem megélt élmény, újratanítására van szükség. Ki kell alakítani a csecsemők fizikai, lelki, spirituális gondozásához szükséges feltételrendszert. A gyermeknevelés a nők és a férfiak jelentős részének az önmegvalósítás forrása lehet. Azokat a családokat, amelyek vállalják a csecsemő és gyermek fizikai, lelki, spirituális gondozásának nemzetmentő feladatait és a szeretetre való képesség kifejlesztését gyermekeikben, kiemelt támogatás illeti meg.

A szerző tudományos kutató, társadalompedagógus

Forrás: Magyar Idők