A Magyar Közgazdasági Társaság szakmai konferenciáján arra próbálták választ találni, hogyan válhatna a jelenlegi magyar nyugdíjrendszer hosszú távon fenntarthatóvá. A javaslatuk tetszeni fog a nagycsaládosoknak, de nem fog sikert aratni a gyermektelenek között.
A jelenlegi nyugdíjrendszer a jövő nemzedékek járulékfizetési képességeire építi a nyugdíjak kifizetését, és mivel semmiféle tartalék nem áll mögötte, a hosszú távú fenntartása komoly államadósságot okozhat. Banyár József, a Corvinus Egyetem tanára szerint a mostani nyugdíjrendszer vezetett a gyerekszám csökkenéséhez, ugyanis anyagilag nem éri meg gyereket vállalni, a mostani nyugdíjrendszer a gyermeket pedig egyfajta közjószágnak tekinti. A modern társadalomban nem éri meg gyermeket nevelni, mert sokba kerül, míg a feltörekvő társadalmakban inkább az a jellemző, hogy az ember jóléte nagyban függ a gyermekei számától. A 2018-as adatok szerint Európában átlagosan húsz évvel élik túl a nyugdíjkorhatárt az emberek, és ahhoz, hogy a nyugdíjrendszer fenntarthatóvá váljon, jelentősen növelni kellene a befizetéseket – írja a 24.hu beszámolója.
A gondtalan nyugdíjasélethez kell a jó nyugdíj (Fotó: Pixabay)
A szakmai konferencia résztvevői szerint sokat segítene ezen, ha a rendszer figyelembe venné, hány gyereket nevelt fel a nyugdíjba vonuló. Ennek arányában járna neki a nyugdíj, lévén annak finanszírozói a felnevelt gyerekek. Mindez a nyugdíjkorhatárra is hatással lenne.
Pontozás alapján döntenének a nyugdíj összegéről, mégpedig úgy, hogy minden felnevelt gyermek után pontokat kapnának a gyermekek nevelésében részt vevők. Ha a gyermek neveléséhez a szülők és társadalom 2:1 arányban járul hozzá, akkor a szülők kapnának gyermekenként egy pontot, fél pontot pedig az adófizetők – akik közé a szülők is beletartoznak – között osztanának szét az adófizetés arányában. A gyermekteleneknek ennek eredményeként jóval kisebb lenne a nyugdíja, vagy – és ezt javasolja a kutató – az ő nyugdíjkorhatárukat meg kellene emelni. A normál és az emelt nyugdíjkorhatár közötti időszakot egy új nyugdíjpillérből finanszírozhatnák, amelybe addig fizetnének be pénzt a munkavállalók, amíg nem születik meg második gyermekük.
Akinek van két szabad órája, a teljes online konferenciát itt nézheti meg.
Nem először, és vélhetőleg nem is utoljára merült fel az az ötlet, hogy a nyugdíj összege függjön a felnevelt gyerekek számától. Ennek háttérben a kormány gyermekvállalást ösztönző politikája mellett a jelenlegi rendszer fenntarthatatlansága is szerepet játszik. Más kérdés, hogy ez mennyire lenne ösztönző és milyen alternatívák vannak.
A nyugdíj kérdése Magyarországon az egzisztenciális oldalán rendre túlmutat, és az esetleges szakmai felvetések is rendre politikai színezetet kapnak, legyen szó a nyugdíjak számításáról, a korhatárról, vagy éppen az ellátmány emeléséről. Így esetenként a szakértők is óvatosak, mert nem ritka, hogy az általuk felvetett javaslatokat aztán a kérdéshez kevésbé értő „fotelszurkolók” vesézik ki. Így volt a napokban – az egyébként nem először, és szinte biztosan nem utoljára - előkerülő ötlettel is, amely szerint a gyermekvállalást a nyugdíj „jutalmazni” kellene.
A gyermekvállalás a nyugdíjban is jelentkezzen?
A Magyar Közgazdasági Társaság szakmai konferenciáján ismertetett pontrendszer úgy módosítaná a rendszert, hogy a nyugdíj összege, sőt a nyugdíjkorhatár is függjön a felnevelt gyermekek számától, számolt be az eseményről a Növekedés.hu. A nyugdíjrendszer és a gyermekvállalás kapcsolatáról szóló szakmai kerekasztal-beszélgetésén Banyár József, a Corvinus Egyetem tanára azt mondta, hogy a modern társadalomban már nem éri meg gyermeket nevelni, nem úgy, mint a feltörekvő országokban, ahol a jólét a gyermekek számától függ. Ennek oka - nagyon leegyszerűsítve és kizárólag gazdasági szemszögből tekintve - hogy a gyermeknevelés terhei a szülőket terheli, annak hasznát viszont az állam élvezi a járulékok beszedésén keresztül.
A szakértő azt is jelezte, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszerben annak alapját a jövő nemzedék járulékfizetési képessége határozza meg, és gyakorlatilag semmiféle tartalék nem áll mögötte, ellenben implicit államadósság viszont igen. Megoldás lehetne, ha nem szakítanák el a humántőke megtérülését annak létrehozásától, vagyis figyelembe vennék, hogy ki hány gyerekkel járult hozzá a nyugdíjrendszer fenntartásához, és ennek az arányában járna neki nyugdíj, amelyben a végső finanszírozó maga a felnevelt gyermek. A gyermek neveléséhez a társadalom, azaz a gyermektelenek adója is hozzájárul valamilyen arányban, ezt is figyelembe kellene venni az nyugdíjrendszer korszerűsítésekor.
Szülessen sok utód, és minél többen dolgozzanak
Ilyen típusú javaslat az lemúlt években több alkalommal került már elő, azon egyszerű oknál fogva, hogy a mostani nyugdíjrendszer a szakértők szerint nem fenntartható. Ennek oka, ahogy 2018-as tanulmányában Banai Péter Benő (a pénzügyminisztérium államtitkára) és Palotai Dániel (akkor az MNB egyik ügyvezetője, jelenleg az IMF igazgatótanácsának tagja) fogalmazott az, hogy „Több évtizedes távlatban a nyugdíjrendszer és az államháztartás egészének fenntarthatóságát döntően a demográfiai és foglalkoztatási trendek határozzák meg.”
Utóbbiban, vagyis a foglalkoztatásban a statisztikák szerint jól állunk, hiszen a járvány előtt rekordszinten volt a foglalkoztatottak száma, ráadásul a statisztikákat torzító közmunkaprogramban részt vevők létszáma is folyamatosan csökkent. Ráadásul a szakértők úgy látják, hogy a gazdasági növekedés beindulásával a szolgáltató szektor újjáéledésével egyre több embert alkalmaznának a vállalatok. A munkaerőigénynek rövid távon az elérhető szakképzett állomány fog leginkább határt szabni. (Nem független a nyugdíjrendszertől, de cikkünkben nem térnénk ki a képzési-oktatási rendszer és a munkaerőpiac kapcsolatára. Ugyanakkor egy mondat erejéig jeleznénk, belátható, hogy ha magasabb hozzáadott értéket állítanak elő a foglalkoztatottak, az a bérekben, azon keresztül pedig a járulékbevételek révén hatással van a nyugdíjrendszer fenntarthatóságára.)
Sokkal rosszabb viszont a demográfiai helyzet. Az széles körben közismert, hogy az úgynevezett Ratkó-unokák generációja, vagyis a 70 évek közepén születettek közül egyre többen futnak ki a szülőképes korból. Utánuk viszont már jóval kevesebb gyerek született. Kreiszné Hudák Emese, az MNB vezető közgazdasági elemzőjének márciusban publikált tanulmányában a folyamatot leíró adatokat is találunk. Eszerint a születési statisztikák 2011-ben voltak a legalacsonyabbak hazánkban: a termékenységi ráta 2011-ben 1,23-ot tett ki, míg a születések száma 88 ezer fő volt. A mutató 2012 és 2016 között jelentősen emelkedett, és 2016-ban már megközelítette az 1,5-es értéket. Ezt követően 2017 és 2019 között az egy nőre jutó átlagos gyermekszám 1,5 körüli értéken stagnált, amit a születésszám enyhe mérséklődése kísért.
Utóbbit a szülőképes korú nők létszámcsökkenése okozta: kevesebb potenciális anya a megelőző évekhez képest kevesebb gyermeket hozott világra azonos termékenységi szint mellett. 2020 során 92 233 gyermek született hazánkban, ami 3040 gyermekkel, azaz 3,4százalékkal több a 2019. évi értéknél. A termékenységi ráta 2020-ra becsült értéke1,55, ami 1995 óta a legmagasabb érték. A kedvező folyamatokat azonban beárnyékolja két súlyos tény is. Az egyik, hogy az 1,55 közötti értéke még mindig messze van a társadalmi reprodukciót jelentő 2,1-es értéktől. Ráadásul a szülőképes korú nők számának csökkenésével a születő gyerekek száma sem tud érdemben nőni. Figyelemre méltó, hogy az 1970-es években még évi 150–195 ezer gyermek született, ami 149 ezerre, a rendszerváltásig pedig 125 ezer újszülöttre mérséklődött. Az ezredforduló óta a születésszám egyik évben sem érte el a százezer főt a tanulmány szerint.
Hogy lesz így nyugdíj?
A fentiekből is látszik, hogy ahogy haladunk előre az időben úgy lesz egyre nehezebb megélhetést biztosító nyugdíjat fizetni a visszavonulóknak. A jelenleg Magyarországon alkalmazott felosztó-kirovó rendszerben a befolyó járulékot osztják vissza a nyugállományba vonultak között. A képlet itt is viszonylag egyszerű, vagy több járulékfizető kell, vagy kevesebb eltartott.
A probléma akkor fog robbanni, amikor a 70-es években születettek visszavonulnak, vagyis nagyjából 2035-öt követően, amikor a mostani rendszer alapján az idősek reálértéken a mostani ellátmány töredékét fogják megkapni. A kormány ugyanakkor már az elmúlt években is hozott sokak számára fájdalmas lépéseket, amelyek a fenntarthatóság irányába mutattak. Ennek részeként 2010-12 között újra gondolták a korhatár előtti nyugdíjak és rokkantnyugdíjak nemzetközi összehasonlításban igen bőkezű, és gyakorlatilag fenntarthatatlanná vált rendszerét. Több lépésben emelkedett a nyugdíjkorhatár, és a gazdasági fehérítés keretében a járulékfizetés ellenőrzése és behajtása is hatékonyabb lett, ami hozzájárult a rendszer fenntarthatóságához. Emellett a gazdasági növekedés révén a foglalkoztatottak száma is jelentősen bővült, ami nagyobb járulékbevételt eredményezett.
A már idézett Banai-Palotai anyagban egy Európai Bizottság által jegyzett tanulmányra hivatkoznak. Ebben azt állapították meg, hogy összességében 2035-ig a nyugdíjrendszer bevételei és kiadásai közötti rést sikerült zárni. Ugyanakkor ahhoz, hogy ezt követően az idősek számára fizetett ellátmány legalább minimális megélhetésre elegendő legyen szükség van további lépésekre, ezt a szociális, gazdasági okok mellett a politikai logika is táplálja, hiszen Magyarországon hagyományosan az idős korosztály tagjait tartják leginkább befolyásolhatónak.
Erre elvileg megoldást jelenthet, hogy a nyugdíjkorhatárt tovább növelik a következő évtizedekben, amivel két legyet is lehet ütni egy csapásra, hiszen (ha csak nem növekszik jelentősen a várható élettartam, akkor) az ellátott időszak csökken, vagyis egy-egy embernek kevesebb nyugdíjat kell kifizetni. Ráadásul ezek az emberek tovább fizetnek járulékot, tehát a kassza bevételi oldala is javul. Nagy kérdés, hogy – többek között látva a magyarok általános egészségi állapotát – mennyire reális, hogy 65 év felett nagy tömegben még produktív munkát tudjanak idősek végezni.
A járulékfizetők körét olyan módon is lehetne növelni, ha még többen dolgoznának, ehhez viszont az oktatási rendszer átgondolására lenne szükség, hiszen jelenleg is sok olyan ember van a munkaerőpiacon, akinek nincs eladható tudása, képessége. Sok, alacsonyabb státuszú ember nem is szerez semmiféle képesítést, amivel évtizedek óta nem tudtak mit kezdeni a hazai politikusok. Persze az is opció lehetne, hogy bevándorlókkal vagy legalább vendégmunkások révén növelnék a járulékfizetők számát. A kormány migrációval kapcsolatos politikája és kommunikációja a maga szempontjából igen eredményes volt, így az idegenekkel szemben komoly bizalmatlanság alakult ki, amit nehéz lehet megtörni. A vendégmunkások száma ellenben a járvány előtt folyamatosan nőtt, az EU-n kívülről mind többen érkeztek 2019-ig. A probléma az, hogy a magyar bérek (hasonló pozícióban) alacsonyabbak a nyugat-európaiaknál, így minél magasabb hozzáadott értéket képvisel egy munkavállaló, annál kisebb a valószínűsége, hogy itt telepszik le. Tehát lehet ugyan növelni a befizetők számát, ám nehezen képzelhető el olyan mennyiségű munkás exportja, akik látványosan javítanák a nyugdíjkassza egyenlegét.
Valami hibrid megoldás?
Azt is érdemes figyelembe venni, hogy amikor lehetőség lett volna az itthon alkalmazott felosztó-kirovó rendszert elhagyni, akkor ugyan történt intézkedés ebbe az irányba, ám 2010 után az akkor hatalomra kerülő Orbán-kormány felszámolta a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszert. Ezzel a fent részletezett demográfiai folyamatok miatt eldőlt, hogy bebetonozódik az állami nyugdíjrendszer. Természetesen vannak próbálkozások arra, hogy emellett további pillér jöjjön létre, ennek érdekében állami támogatás (adóvisszatérítés) jár a nyugdíjcélú öngondoskodási formákra, legyen szó nyugdíjbiztosításról, -pénztárról vagy NYESZ-számláról. Ráadásul ez az utóbbi években annyiban módosult, hogy immár a munkáltatói befizetésre is igénybe lehet ezt venni. A hátulütő viszont az, hogy a legrosszabb helyzetben lévő, alacsony keresetűek, akik várhatóan minimális összegre számíthatnak a nyugdíjkasszából, pont a gyenge fizetésük miatt nem tudják érdemben igény bevenni az adóvisszatérítést. Pedig ennek összege jelentős hozamnövelő tétel ezeknél a megtakarítási formáknál.
A cikk elején említett rendszer is a mostani szisztémára támaszkodva hozna be egy új elemet. Ebben ugyanis pontozás alapján döntenének a nyugdíj összegéről, mégpedig úgy, hogy minden felnevelt gyermek után pontokat kapnának a gyermekek nevelésében résztvevők. Ha a gyermek neveléséhez a szülők és társadalom 2:1 arányban járul hozzá, akkor a szülők kapnának gyermekenként egy pontot, fél pontot pedig az adófizetők – akik közé a szülők is beletartoznak – között osztanának szét az adófizetés arányában.
Az adott évben érkező befizetéseket, ami valójában a gyermeknevelés törlesztése, az adott évben nyugdíjban lévők pontjai arányában osztanák szét. Ennek logikus következménye, hogy a gyermekteleneknek jóval kisebb lenne a nyugdíja, vagy – és ezt javasolja a kutató – az ő nyugdíjkorhatárukat meg kellene emelni. Létrejönne azonban egy másik nyugdíjpillér, ahova a munkába állástól fizetnének az emberek meghatározott összeget, és ebből finanszírozhatnak a normál nyugdíjkorhatár és a megemelt nyugdíjkorhatár közötti időszakot azoknak, akik gyermektelenek maradnak.
Az viszont szakmailag sem egyértelmű, hogy a gyermekvállalás ilyen típusú ösztönzése mennyire lehet hatékony. A tapasztalat az, hogy a többség a rövid távon érzékelhető előnyök (mint amilyen a csok, vagy a babaváró hitel) inkább hajlandó gyermekvállalásra, több évtizedes távlatra viszont nem tudják az érintettek felmérni az ilyen tettek anyagi következményeit. Más kérdés, hogy a jelenlegi kormányzat folyamatosan hoz olyan döntéseket, amellyel a családokat támogatja jelentsen az kézzelfogható összeget juttató- vagy csak szimbolikus lépéseket. Annak ellenére, hogy egy ilyen lépés megosztó lenne, hiszen van, akinek például egészségügyi okokból nincs gyereke, mind pénzügyileg, mind a kormány politikai filozófiája alapján megmagyarázható lenne. Más kérdés, hogy jelenleg a koronavírus járvány okozta gazdasági problémák idején egy ilyen kérdésbe nem lenne feltétlen bölcs dolog a kormányzatnak beleállnia, ám egy újabb parlamenti választási győzelem esetén a következő ciklusban akár elképzelhető ennek törvénybe iktatása.
Fenntarthatatlan a jelenlegi nyugdíjrendszer, ezért egy, a Magyar Közgazdasági Társaság szakmai konferenciáján ismertetett pontrendszer úgy módosítaná, hogy a nyugdíj korhatára és összege is függjön a felnevelt gyermekek számától – írja a novekedes.hu.
A jelenlegi, folyó fizetésen alapuló nyugdíjrendszer fenntarthatóságával kapcsolatban hat különböző problémát emeltek ki az előadók. Ezek a következők:
A rendszer alapja a jövő nemzedék járulékfizetési képessége, bár az alkotók magyarázata arról szólt, hogy a jelen nemzedék járulékfizetési képességére épül.
Miután garantőrként az államot állították a rendszer mögé, gyakorlatilag semmilyen tartalék nem áll a rendszer mögött.
A nyugdíjak mögött implicit államadósság áll. Ez azt jelenti, hogy nominálisan ugyan nem jelenik meg adósságként az az összeg, amelyet az állam a nyugdíjak fizetésére hitelként felvesz, de ettől még létezik.
Ebben a rendszerben keverednek a biztosítási és a szolidaritási elemek. Abban a reményben fizetik az aktuális aktív dolgozók járulékaiból az aktuális nyugdíjakat, hogy amikor a mostani aktívak nyugdíjba mennek, őket is eltartják majd az akkor aktív dolgozók.
További probléma, hogy a népesség folyamatos növekedését feltételezi, bár elméletileg a termelékenység emelkedése miatt nem kellene gondot jelentsen a népesség csökkenése sem.
Ráadásul lényegében az 1970-es évektől létező nyugdíjrendszer működése vezetett oda, hogy a gyerekszám csökkenni kezdett, tekintve, hogy anyagilag nem éri meg gyermeket vállalni. A rendszer tehát gyakorlatilag saját maga alatt vágta és vágja a fát azóta is
– hangzott Banyár Józsefnek, a Budapesti Corvinus Egyetem tanárának ismertetése.
A szintén a Corvinuson tanító Kovács Erzsébet statisztikával ismertette a folyamatot, amelynek adatai szerint míg 1999 és 2019 között látványosan csökkent a szülőképes korú nők aránya, az ötven év felettieké és a nyugdíjaskorúaké körülbelül ugyanilyen arányban nőtt. Tehát a befizetéseket jelentősen kellene növelni ahhoz, hogy fedezni lehessen a nyugdíjakat.
További súlyos probléma, hogy a családonkénti átlagos gyermekszám csak minimálisan növekszik, 1,42–1,55 közötti értéke messze elmarad a szükséges 2,1-től.
A beszámolóban ismertetett prognózis szerint ráadásul a tendencia folytatódhat, és 2030-ra tovább csökken a szülőképes korú nők száma. Hatalmas hibája a rendszernek az is, hogy bár az aktív dolgozók befizetett járulékaira épül, a humántőke megtérülését elszakítja annak létrehozásától, tehát a gyermeket közjószágnak tekinti.
Megoldást az jelenthetne, ha nem szakítanák el a humántőke megtérülését annak létrehozásától, magyarul: ha figyelembe veszik, ki hány gyermekkel járul hozzá a nyugdíjrendszer fenntartásához, ennek arányában befolyásolva a kiutalt nyugdíj mértékét. A végső finanszírozóvá ezáltal gyakorlatilag maga a felnevelt gyermek válna.
A konferencián ismertetett rendszer szerint egyfajta pontozás alapján döntenének a nyugdíj összegéről, amelyben pontokat kapnának a felnevelt gyermekek számának függvényében.
A rendszer következményeként adódik, hogy a gyermektelenek nyugdíja jóval alacsonyabb lenne, vagy pedig meg kellene emelni a nyugdíjkorhatárukat. Azonban így létrejönne egy nyugdíjpillér, ahová a munkába állástól kezdve fizetnének az emberek meghatározott összeget, s ebből finanszíroznák a normál és a megemelt nyugdíjkorhatár közötti időszakot a gyermektelenek számára.
A konferencia résztvevői úgy vélik, mindezzel megakadályozható lenne annak a problémacsoportnak az újratermelődése, ami a jelenlegi nyugdíjrendszert fenntarthatatlanná teszi.
Sürgős intézkedésekre lenne szükség a nyugdíjrendszer fenntarthatósághoz, ennek egyik eleme a gyermekvállalás évekbeli elismerése, amely akár megoldást jelenthet a mostani demográfiai problémákra is – javasolták egy szakmai eseményen.
Korai nyugdíjhoz gyerek kell, foglalható össze röviden az a javaslat, amely elhangzott a Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztálya és a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Alkotó Műhely eseményén.
A megbeszélésen arra keresték a választ, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszert milyen módon lehetne átalakítani úgy, hogy az hosszú távon fenntartható legyen, és ne csak az öregedő társadalmat tartsa el, de egyben a gyerekvállalás ösztönzésére bírja a fiatalokat.
Az esemény elején elhangzott, a múlt században, Roosevelt által a 30-as, 40-es évek fordulóján bevezetett folyó finanszírozású nyugdíjrendszerek idejétmúltak, hiszen nem kalkulálták bele az azóta folyamatos népességnövekedést.
Lépéskényszer
A jelenlegi nyugdíjrendszer gazdaságosan legfeljebb 15 évig tartható fenn – erősítette meg Farkas András nyugdíjszakértő az Indexnek.
A társadalombiztosítás olyan, mint egy üres cső, abba minden hónapba beleöntik a tetején a járulékbevételt, alul pedig a nyugdíjasok között szétosztják a járandóságaik arányában a pénzt, így aztán soha nincsen benne tartalék
– mutatta be szemléletesen a szakértő a jelenlegi helyzetet, aki hozzátette: legalább tíz év, amíg egy-egy intézkedés eredménye érzékelhető, ezért kerül egyre több alkalommal napirendre a nyugdíjátalakítás kérdése.
2035-ig dűlőre kell jutni, hogy milyen járulékfizetési szabályok mentén, milyen nyugdíjfolyósítási szabályokkal kell módosítani a jelenlegi rendszert.
A nyugdíjszakértő arra a kedvezőtlen demográfiai problémára is felhívta a figyelmet, hogy a magyar társadalomban ma minden ötödik ember 65 évnél idősebb, de 10 év múlva minden negyedik ember ebbe a korcsoportba fog tartozni. Ezekből a számokból érzékelhető, hogy elképesztő terhelésnek lesz alávetve az államháztartás, ha nem változik az alapszemlélete a nyugdíjrendszernek.
A gyermek, mint humán tőke
Az online eseményen Banyár József, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára kifejtette, a mostani nyugdíjrendszer is közrejátszik abban, hogy csökkenni kezdett a gyerekszám, mivel anyagilag nem éri meg gyermeket nevelni.
Egy gyermek a szüleivel 2020. május 24-én New Yorkban
Fotó: Alexi Rosenfeld / Getty Images Hungary
Banyár koncepciója azon az elven alapul, hogy a gyermekre mint humán tőkére tekint az államháztartás, vagyis egy közérdekű befektetés. Az a szülő, aki felnevel egy gyereket, hozzájárul a nyugdíjrendszer fenntartásához.
A felnevelt gyermekek számától függően határoznák meg számára a nyugdíjat, amelynek finanszírozói lényegében a felnevelt gyermekek lennének.
A javasolt rendszerben pontozás alapján határoznák meg a nyugdíj összegét, úgy, hogy minden felnevelt gyermek után pontokat kapnának a gyermekek nevelésében részt vevők.
A gyermektelenek számára két alternatíva is felmerült: vagy kisebb nyugdíjra lennének jogosultak, vagy később mehetnének csak nyugdíjba – ez utóbbit támogatja a koncepció kidolgozója, Banyár is.
Ki jár jól?
Farkas András nyugdíjszakértő a javaslatot teljes mértékben elítéli, hiszen a rendszer csak a gyerekesek érdekét venné figyelembe. Véleménye szerint hibás a javaslatkészítőknek az az elgondolása, hogy a gyereknevelés költsége miatt nem keresnek eleget a szülők, ezért őket külön honorálni kell.
Már régen nem a szegény embernek van sok gyereke, hanem a tehetős, városban élő értelmiségi szülőknek, akiknek nem tételek a gyerekneveléssel járó költségek.
A nyugdíjszakértő rámutatott arra is, hogy már többször felvetődött a most megtárgyalt javaslat valamely formája.
Azonban az, hogy a Magyar Nemzeti Bank 2017-es évi versenyképességi jelentésében is foglalkozik a kérdéssel, arra utal, hogy mind a nyugdíjrendszer reformja, mind egy demográfiai fordulat fontos eleme Magyarország gazdasági helyzetének.
(Borítókép: Idősek gyalogolnak 2014. április 1-jén az Egyesült Királyságban. Fotó: Chris Ratcliffe / Bloomberg / Getty Images)
A jelenlegi, folyó fizetésen alapuló nyugdíjrendszer buktatói napjainkban mutatkoznak meg leginkább. A Magyar Közgazdasági Társaság szakmai konferenciáján javasolt pontrendszer alapú nyugdíjkifizetés a gyermekek számától tenné függővé a nyugdíj összegét és a nyugdíjkorhatárt is.
A Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztályának a nyugdíjrendszer és a gyermekvállalás kapcsolatáról szóló szakmai kerekasztal-beszélgetésén elhangzott: folyó fizetéssel működő modern nyugdíjrendszer hiányosságai manapság jönnek elő igazán – jelent meg a növekedés.hu elemzésében.
Az előadók szerint a jelenlegi nyugdíj-rendszer fenntarthatóságának legnagyobb hiányossága, hogy az alapja a jövő nemzedék járulékfizetési képessége, és mivel a garantőr szerepét az állam látja el, gyakorlatilag semmiféle tartalék nem áll rendelkezésre a rendszer mögött. További problémát jelent a nyugdíjak mögött álló implicit államadósság, amelyet az állam a nyugdíjak fizetésére hitelként felvesz, és ugyan nominálisan nem jelenik meg adósság formájában, de valójában létezik. Emellett a a népesség folyamatos növekedését feltételezi.
Banyár József, a Corvinus Egyetem tanára szerint a múlt század hetvenes éveitől a létező nyugdíjrendszer működése vezetett oda, hogy csökkenni kezdett a gyerekszám, anyagilag egyszerűen nem éri meg gyermeket nevelni. A rendszer azóta saját maga alatt vágja a fát.
Megoldás az lehetne, ha figyelembe vennék, hogy ki hány gyerekkel járult hozzá a nyugdíjrendszer fenntartásához, a nyugdíjat pedig ennek az arányában járna, amelyben a végső finanszírozó maga a felnevelt gyermek. Mivel a gyermek neveléséhez a társadalom, azaz a gyermektelenek adója is hozzájárul valamilyen arányban, a nyugdíjrendszer korszerűsítésekor szintén figyelembe kellene venni.
A javasolt rendszerben a nyugdíj összegének meghatározása pontozás alapján történne, a pontokhoz a gyermekek nevelésében résztvevők minden felnevelt gyermek után jutnának hozzá.
Az adott évben érkező befizetéseket, ami valójában a gyermeknevelés törlesztése, az adott évben nyugdíjban lévők pontjai arányában osztanák szét. Így a gyermekteleneknek jóval kisebb lenne a nyugdíja, vagy az ő nyugdíjkorhatárukat meg kellene emelni.
Ezzel párhuzamosan azonban létrejönne egy másik nyugdíjpillér, ahova az emberek a munkába állástól egy meghatározott összeget fizetnének, amelyből finanszírozható lehet a normál nyugdíjkorhatár és a megemelt nyugdíjkorhatár közötti időszak azoknak, akik gyermektelenek maradnak. Ennek előnye lehet, hogy amikor megszületik valakinek az első majd a második gyermeke, akkortól nem szükséges a pillérbe fizetés, hiszen ezt követően ez az összeg a gyermekekre fordítható.