2021. 06. 19.
Lass Gábor

Jó üzletté kell tenni a gyermeknevelést, ha azt akarjuk, hogy a nyugdíjrendszerünk hosszú távon fennmaradjon. A humán tőkén alapuló szisztéma lehet a megoldás, függetlenül attól, hogy sok gyerek születik-e vagy kevés. Ráadásul úgy szüntetné meg a jelenlegi rendszer aránytalanságát, hogy nem szít feszültséget gyermekes és gyermektelen között.

Nyugdíjrendszerünk csak addig működőképes, amíg nagy az aktívak aránya a nyugdíjasokéhoz képest. Ez még bő tíz évig marad így, ugyanis a Ratkó-generáció tagjai már megérkeztek a nyugdíjas életszakaszba. Nekik a hetvenes évek elején még viszonylag sok gyerekük született, akik jelenleg aktívak. Utóbbiak majd a 2030-as évek közepén kezdenek el nyugdíjba menni, és ekkor az aktívak aránya az idősekhez képest jelentősen kisebb lesz, mint most, hiszen ennek a korcsoportnak már kevesebb gyereke született, mint szüleiknek. 2030-tól tehát drasztikusan meg kell növelni a járulékkulcsot, vagy csökkenteni a nyugdíjakat. Van azonban egy harmadik megoldás is: egy fenntartható és igazságos új nyugdíjrendszer bevezetése, amely figyelembe veszi a gyermeknevelést is.

Mindezek érdekében „jó üzletté” kell tenni a gyermeknevelést, ami két módon lehetséges. Az egyik elképzelés szerint – amelyet az Orbán-kormány családpolitikai intézkedései is követnek – a társadalom biztosít erőforrásokat a gyermekneveléshez, vagyis fedezi a költségeit. A másik szerint pedig a társadalomnak vissza kell térítenie a gyermeknevelésre fordított pénzt. Ez utóbbira tesz javaslatot a nyugdíjrendszer reformjával Banyár József, a Budapesti Corvinus Egyetem docense. A Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztálya és a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Alkotó Műhely júniusi konferenciáján elhangzott, hogy a nyugdíjrendszer és a gyermekszületés között szoros összefüggések vannak. Ha az idősekről már nem gyermekeik, hanem egy állami rendszer gondoskodik, az sokakat arra sarkallhat, hogy mellőzze vagy – kevesebb gyerek vállalásával – jelentősen csökkentse a gyermeknevelés fáradságos teendőit. A két szervezet évek óta intenzív munkát végez, többek között a gyermekvállalást és a nyugdíjat összekötő különböző koncepciók kapcsán.

Neveljetek gyereket!

Miben különbözik a Banyár József által kidolgozott és a fenti konferencián ismertetett modell a gyermeknevelést a nyugdíjjal összekötő legtöbb más elképzeléstől? Abban, hogy bevezetésének közvetlen célja nem a gyermekvállalás ösztönzése, hanem a méltányosság helyreállítása: hogy az állami rendszerből is az kapja meg a nyugdíjat, aki hozzájárult a nyugdíj alapjának a megteremtéséhez. A közgazdász szerint ez egybeesik azzal, hogy így csak annak ígérnek nyugellátást, aki létrehozta azt a járulékfizetői kapacitást, amiből ezt fizetni is lehet, vagyis ez a nyugdíjrendszer hosszú távon működhet, akár sok gyermek születik a jövőben, akár kevés.

Ez az úgynevezett humán tőkén alapuló rendszer bármilyen gyermekszámhoz automatikusan alkalmazkodik, tehát a demográfiával kapcsolatos legnagyobb közpénzügyi probléma megszűnik, a nyugdíjrendszer számára közömbös lesz a gyermekszám. Banyár József az új nyugdíjrendszert bemutató tanulmányában arra hívja fel a figyelmet, hogy a társadalom számára a gyermek gazdasági haszna óriási, de gyermeket nem a társadalom vállal, hanem az egyén, akiknek a társadalom csak nagyon kis részben téríti meg az így felmerülő költségeket.

– Kezdetben én is úgy gondolkodtam az új nyugdíjrendszerről, ahogyan például Botos Katalin és Botos József, miszerint a jelenlegi felosztó-kirovó rendszerből kell kiindulni, és a gyermeknevelést úgy elismerni, hogy azt is járulékfizetésnek tekintjük. Rájöttem, ez nem állja meg a helyét, hiszen a felosztó-kirovó rendszer olyan humántőke-alapú nyugdíjrendszer, ahol a humán tőke hozamát nem igazságosan osztják el. Igazságos akkor lenne, ha a nyugdíj annak és olyan arányban járna, aki hozzájárult a humán tőke reprodukálásához, azaz a rendszer fenntartásához. A rendszer fedezete ugyanis az, hogy lesz-e elég járulékfizető, azaz elég gyermek születik-e. A jelenlegi szisztéma nem, illetve csak nagyon részlegesen ismeri el azt, aki a fenntartásához hozzájárul. Amikor a múlt század harmincas éveinek végén a modern nyugdíjrendszer alapjait Amerikában lefektették, ott követtek el hibát, hogy ezt az új rendszerű nyugdíjat nem a humántőke-befektetés hozamának tekintették, miközben valójában arra építették. Megalkotóinak csak azt a régi alapigazságot kellett volna kimondaniuk, hogy a gyerekeknek el kell tartaniuk az időseket, akik felnevelték őket, ezért cserébe a gyermekektől felnőttkorukban elvonjuk a felnevelésük költségeit. Olyan egyszerű üzenetekre lett volna szükség, hogy „tegyetek félre pénzt, vagy neveljetek gyereket!” illetve „a felnevelésetek költségeit vissza kell fizetni!” – magyarázta a Demokratának Banyár József.

A nevelés költségei

Kérdésünkre, miszerint az új rendszer nem állítaná-e szembe a gyermekteleneket a gyermekesekkel, úgy válaszolt, hogy a humán tőke hozamára felépített rendszernek nem célja senkit sem gyermekvállalásra ösztönözni.

– Mindenki szabadon dönthet, vállal-e gyermeket, viszont a döntéstől függetlenül mindenki ugyanazt a pénzügyi terhet viseli, hiszen a rendszer kiegyensúlyozza a gyermekesek és a gyermektelenek anyagi helyzetét. A mostani rendszer egyenlőtlen, hiszen a gyermekvállalás pluszterhet jelent, ráadásul pontosan a jelenlegi az, amelyik kiélezi a feszültséget az idősek és a fiatalok között. Míg az időseknek az az érdekük, hogy magas legyen a nyugdíjuk akkor is, ha emiatt az aktívaktól magasabb járulékot vonnak le, a fiatalok abban érdekeltek, hogy minél alacsonyabb legyen a járulék.

„Veszélyes ötlet a gyermekszámtól függő nyugdíj” – értelmezték félre balliberális portálok a fenti javaslatot. A közgazdász elképzelése ugyanis a tekintetben is eltér a hasonlóaktól, hogy bevezetése esetén a nyugdíj mértéke nemcsak a gyermekszámtól függene, hanem a humán tőke minőségétől is, azaz a gyermek iskolai végzettségétől. A rendszer ugyanis két pillérre épül. A nyugdíj számításánál figyelembe vennék, hogy a diplomások keresete hányszorosa az érettségizettekének, és az általános iskolát végzettek jövedelme hányadrésze a középiskolát végzetteknek. A képzettség szerinti differenciálás mellett az szól, hogy az átlagjövedelem és így a fizetett járulék tekintetében nagy különbségek vannak a különböző végzettségűek keresete között.

A humán tőkén alapuló nyugdíjrendszer abból az alapelvből indul ki, hogy nyugdíjként azt az összeget kell a szülőnek kamattal diszkontálva visszaadni, amibe a gyermekek felnevelése került. Mivel ez egyénenként változik, így átlagot vonnának, amely az aktív generációk járulékfizetésének alapját képezi. Itt is fontos az egyensúly: amit a gyermek a szüleitől és a társadalomtól kapott, és amit visszafizet, annak – átlagosan, de nem feltétlenül egyéni szinten – egyensúlyban kell lennie. Az új rendszerben a járulékfizetés időtartama nem a teljes aktív élettartam, mint jelenleg, hanem kevesebb, körülbelül 30-35 év, hiszen a járulékfizetéssel törlesztés történik, és a törlesztési kötelezettség nem attól függ, hány évet dolgozik valaki, hanem attól, hogy a felneveléséért cserébe mennyit kell visszafizetnie.

A közgazdász német mintára pontrendszert vezetne be azzal a különbséggel, hogy míg ott a pontokat járulékfizetéssel lehet megszolgálni, addig a humán tőkén alapuló rendszerben nem a járulékfizetésért, hanem a gyermeknevelésért jár a nyugdíj, tehát a pontokat a gyermekneveléshez való hozzájárulás alapján osztanák szét. Erre elsősorban azért van szükség, mert egyáltalán nem biztos, hogy egy gyermeket születésétől felnőttkoráig ugyanazok a szülők nevelnek. Aki nem tud vagy nem akar gyermeket nevelni, vagy csak egyet, annak havonta félre kell tennie a hiányzó gyermek, gyermekek felnevelésére fordítandó összeget, amely későbbi nyugdíjának alapját képezi. Így a rendszer két pillérre épül: az állami és az egyéni számlás rendszerre. A nyugdíjat egyszerre csak az egyik adná. Először az egyéni számlás, majd egy magasabb korhatártól – ami a gyermekszámtól függ – az állami is.

Úttörők lehetnénk

Közgazdászok előtt álló feladat, hogy kiszámolják, mennyibe kerül átlagosan a gyermeknevelés mind az egyénnek, mind a társadalomnak, és ez a költség hogyan oszlik meg közöttük, mert a humán tőkén alapuló rendszerben ez képezné a járulékfizetés alapját. Egyéni szinten nemcsak az jelentkezik költségnek, amit a szülő közvetlenül a gyermekre költ, hanem bele kell számolni azt a jövedelemkiesést is, amely a gyermekvállalás következménye, hiszen amíg a kisgyermekkel kell foglalkozni, legalább az egyik szülő nem tud dolgozni. A gyermeknevelésnek vannak olyan költségei is, amelyet nem a szülők, hanem az adófizetők állnak. (Ilyen például a családi pótlék, a csok, az ingyenes óvodai ellátás vagy az oktatás.) Mivel így a gyereket nem nevelő is hozzájárul a gyermek felneveléséhez, ő is kap pontot, de természetesen kevesebbet, mint a szülő.

Jelenlegi erősen hozzávetőleges adatok szerint a gyermek neveléséhez a szülők és társadalom 2-1 arányban járul hozzá, így a szülők kapnának gyermekenként egy pontot, felet pedig az adófizetők, akik közé a szülők is beletartoznak. Közöttük osztanák szét a pénzt az adófizetés arányában. Ez az arány változhat, ha például az állam újabb családpolitikai intézkedéseket jelent be, ezért az arányt folyamatosan felül kell vizsgálni.

Banyár József szerint a fenti nyugdíjrendszerrel növekedne a gyermekvállalási hajlandóság, de nem azért, mert az új rendszer ösztönzi a gyermekvállalást, hanem mert hatástalanítja a mai rossz rendszer gyermekvállalással kapcsolatos ellenösztönzőit. Magyarország egy ilyen arányos és igazságos nyugdíjrendszer bevezetésével úttörő lehetne a világban, hiszen jelenleg csak olyan állami nyugdíjrendszerek működnek, amelyek csekély mértékben veszik figyelembe a felnevelt gyerekek számát, és nem abban az arányban osztják szét a nyugdíjat, amilyen mértékben az egyének ténylegesen hozzájárultak a nyugdíjrendszer fenntartásához.

Forrás: demokrata.hu