– Mikor kezdődtek el Magyarországon a népesedési problémák?

– Először is meg kell emlékeznünk a százéves trianoni évfordulóról. Az első világháború tájékán indult meg az első jelentős lejtmenet a gyermekszületések számában, hiszen az 1914-es, 270 ezres születésszám a következő 15 évben, az 1930-as évekre 180 ezer körülire apadt. Ennek az egyik oka nyilvánvalóan a nemzeti trauma és annak számos következménye volt.

Amikor az 1930-as években a népi írók (Illyés Gyula, Kodolányi János és mások) felhívták a kormányzat figyelmét a fogyatkozó gyermekszámra, elindították az erőteljes hatású ONCSA-programot (Országos Nép- és Családvédelmi Alap). Mivel a legfőbb oknak a birtokelaprózódást látták, különféle intézkedésekkel – mint pl. földosztás, földbérlet, lakásprogram, gyermektelenségi adó – sikerült megállítani a születésszám csökkenését.

Élve születések – 1876-2016 (Forrás: dr. Benda József)

A grafikonon jól látható, hogy megindult egy lassú emelkedés, és 1945-ben már 31 ezerrel több, 211 ezer gyermek született, a második világháborús veszteséget kiheverve pedig 1954-ben további 12 ezer gyermek születésével elértük a csúcsot. A háborút követően más országokban is megfigyelhető volt egy sajátos „baby boom” jelenség. Nálunk ezt az akkori Ratkó Anna nevéhez kötik, bár – véleményünk szerint – ez az emelkedés inkább a korábbi trend folytatásának tekinthető.

Azért nevezik ezt az időszakot a közbeszédben – véleményünk szerint tévesen – „Ratkó korszaknak”, mert 1953-ban az általa jegyzett törvény (átmenetileg) visszaállította az abortusz tilalmát.

Női munkások egy győri üzemben, 1951 (Forrás: Fortepan.hu)

– Tehát az 1954-es csúcsot követően csökkenni kezdett a gyermekvállalások száma?

– Igen! 1954 után a születések száma drasztikusan csökkent – nyolc év alatt szinte megfeleződött. Megvizsgáltuk, mi lehetett ennek az oka. Számos tényező közül kiemelnék kettőt, amelyek a legjelentősebbeknek tűnnek, és ma is érvényesek.

A kevésbé ismert tényezők közé tartozik az iskoláztatás fokozatos kiterjesztése is. Az adatokból egyértelműen kiolvasható, hogy minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége, annál kevesebb gyermeket vállal.

Ennek oka nem csupán az iskolákban eltöltött évek számával (a gyermekvállalás későbbre tolódásával) függ össze, hanem az ott elsajátított tananyaggal is.

A második világháború után a családi életre nevelés tantárgyat kivették a tantervből, ami a mai napig csak esetlegesen kerül az oktatási anyagba. Mit tanulnak ma a gyerekek a családról? Csak itt-ott, elszórtan találkoznak vele a szépirodalomban – pedig nem ártana, ha bővebb ismereteik lennének róla, hiszen rengetegen élnek közülük csonka családban. A fiatalok tehát a családra vonatkozó tapasztalat- és tudáshiányt csak felnőtt korukban tudják pótolni, ami nem egy egyszerű feladat, és nem is mindenkinek sikerül.

Itt említhető a „rejtett tanterv” hatása is, vagyis a diákok folyamatos versenyeztetése, az együttműködési lehetőségek hiánya.

Emellett találtunk egy másik meghatározó okot is a születésszám-csökkenés hátterében: ez pedig a női munkavállalás kényszere. Az 1930-as években a nőknek csupán 25%-a volt – külső munkahelyeken – foglalkoztatva. A Rákosi-, illetve a Kádár-korszakban egészen 75%-ra emelték fel a nők foglalkoztatottságát. Míg a század első felében a nők főként a családdal foglalkoztak, ház körüli és mezőgazdasági munkát végeztek – amelyek többé-kevésbé összeegyeztethetőek voltak a gyermekneveléssel –, addig az erőszakos iparosítás korszakában akár távoli munkahelyekre is kényszerültek, melyekkel már nem lehetett a gyermeknevelést összehangolni.

A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium bölcsődéje a Dob utcában, 1951 (Forrás: Fortapan.hu)

– Hogyan történt a csecsemők ellátása abban az időben?

– A hat hetes gyermekágyi segély után – nem hat hónap, vagy három év, mint most! – a nőket bekényszerítették a munkahelyekre. A csecsemőket a nagyszülők, vagy a szomszédok látták el, vagy az akkor kiépülő bölcsőde-hálózatba terelték őket. A kommunizmus egyik eszmei megalapozója,

Engels azt hirdette, hogy minden gyermeknek intézetben kell nevelkednie attól a perctől kezdve, hogy nélkülözni tudja az elsődleges anyai gondoskodást…

Ennek szellemében akkoriban háromféle bölcsődét működtettek hazánkban is: a napos, a hetes és a hónapos bölcsődéket! A napos bölcsődét pontosan ismerjük, ezek ma is megtalálhatóak hazánkban. A hetes bölcsőde azonban már magyarázatra szorul. Ez úgy működött, hogy hétfő reggel beadták a magatehetetlen (hat hetes!) csecsemőket az intézményekbe, aztán szombat este értük mentek. A havinál pedig havonta egyszer vitték haza a gyermeket a szülők…

Ez utóbbi kettő tulajdonképpen állami gondozást jelentett!

Miért fontos ma erről tudni? Azt gondolhatnánk, hogy a gyermekek ott is el voltak látva, figyeltek rájuk, megkapták az enni- és innivalót, cserélték a pelenkájukat. Igen, mindezt talán megkapták, de sok más pszichológiai szükséglet vonalán hiányt szenvedtek.

Csecsemők, 1950 (Forrás: Fortepan.hu)

Az John Bolwby által az ’50-es években kidolgozott kötődéselmélet bebizonyította, hogy az emberben életének első hat hónapjában alakul ki a szociális készségek döntő többsége. Amíg az édesanyja méhében van a magzat, illetve szerető családban, addig egy szükséglet nélküli állapotot, zavartalan fejlődési folyamatot él meg a csecsemő.

Ez a születéssel azonnal megszakad, ami a csecsemő és az édesanya számára egyaránt sokkot jelent, ugyanakkor a boldogság forrása is lehet, ha az együttlétük zavartalanul folytatódik.

Az édesanya teste, közelsége, odafigyelése, amit a pszichológusok mentalizációnak is neveznek, biztosítja a testi-érzelmi-mentális fejlődést a baba számára. Az első évben fejlődik ki az idegrendszer, ebben az időszakban bontakozik ki az empátia, a szeretetre való képesség, a szociális kompetenciák túlnyomó többsége. Ha a csecsemő azt tapasztalja, hogy ő a legfontosabb az édesanyja számára, akkor ez biztonságot és bizalmat jelent számára. Amikor felnő, ezt át tudja majd adni testvéreinek, később pedig a társainak mindazokban az intézményekben, ahol megfordul.

Nyíregyházi bölcsőde, 1951 (Forrás: Fortepan.hu)

Hihetetlennek és távolinak tűnik az összefüggés, de a csecsemő- és kisgyermekkorban megélt bizalom adja a társadalom kötőszövetét. A társadalmi bizalom pedig a versenyképesség egyik meghatározó tényezője.

A keresztény szeretetkultúra alapja, meghatározója az az „ősbizalom”, ami életünk első évében tud csak kialakulni, és attól függ, hogy jelen van-e édesanyánk, és tud-e ránk figyelni vagy sem.

Ekkor alakul ki az empátia, az együttműködési képesség, a tolerancia és más szociális képességek. Ha az édesanya nincs jelen, a csecsemő egy úgynevezett szeparációs szorongást él át, ami attól függően, hogy mennyi áll fenn, különbözőképpen rögzül az idegrendszerben, a személyiségben. Ha ilyen módon a gyermek számára nem biztonságos örömforrás az első kapcsolat, akkor sérül a kötődési képessége, ami egész életében elkíséri, befolyásolja a mentális képességeit, az egészségét, a társas kapcsolatait – és a gyermekvállalását is.

Magyarországon az ’50-es és a ’60-es években százezrek, sőt milliók nőttek fel így, közvetlenül megtapasztalható anyai jelenlét és gondoskodás nélkül,

és ennek hatásai erőteljesen meg is jelennek a mai felnőtt generációk képviselőiben; befolyásolja a társadalmi együttműködési készségeiket, az egészségi állapotukat, mentális képességeiket, illetve utódgondozási hajlandóságukat.

A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium bölcsődéje a Dob utcában, 1951 (Forrás: Fortapan.hu)

– Ezek szerint a nők ’50-es évektől történő munkába kényszerítése máig érezteti a hatását?

– Pontosan így van. Azt lehet látni, hogy a világháborúk kisebb mértékű transzgenerációs traumát okoztak, mint az egymást követő női generációk (édesanyák) munkába kényszerítése. Ezen igyekeztek segíteni 1967-ben, amikor Fekete Gyula javaslatára bevezették a GYES-t, amellyel lehetővé vált, hogy az édesanya otthon maradhasson a csecsemővel. Addig azonban csupán hat hetet tölthettek együtt az édesanyák a gyermekükkel. A GYES-sel járó otthonmaradás hatása egy éven belül már jelentkezett is – akkor tizenháromezerrel nőtt a születések száma. Nem elsősorban a pénzügyi támogatás volt a döntő, hanem az a tény, hogy az édesanyák otthon maradhattak a gyermekükkel! Az anyagi biztonság mellett idő is kell a gondozási feladatok elvégzéséhez.

Más fontos tényezők mellett ezek együttes jelenléte tudja befolyásolni a születések számát.

Nem látunk más utat a gyermekszületések számának növeléséhez. Ennek az alapvető természeti törvénynek a fölismerése kulcskérdés. Kísérletezésre és próbálkozásra már nincs idő – a jelenlegi, 90 ezer körüli éves születésszám csupán egy 6 milliós ország utánpótlását fedezi…

Forrás: vasarnap.hu