2020. október 4.
Tóth I. János

Nyugdíj és gyermekvállalás 2.0 címmel jelent meg a Gondolat Kiadó gondozásában egy tanulmánykötet a közelmúltban. A kötet a Corvinus Egyetemen a témában tartott konferencián elhangzott előadások szerkesztett anyagát tartalmazza. A 11 tanulmányt tartalmazó 270 oldalas könyvet Banyár József és Németh György szerkesztette, Demény Pál György írt előszót hozzá. A kötet elején található tanulmányok javaslatokat fogalmaznak meg a nyugdíjrendszer pronatalista átalakítására. Ennek fő indoka: a méltányosság és a születést ösztönző hatás; az előbbi a sok gyermeket felnevelő idősek, míg az utóbbi kritérium a fiatalok esetében releváns. A könyv második fele különböző szempontok alapján elemzi a témát, beleértve a külföldi gyakorlatot, a szkeptikus érveket, és a túlnépesedési válságot. Az alábbiakban a szerzők nyugdíjreformmal kapcsolatos főbb megállapításait gyűjtöttük össze.

 

Nyugdíjválság és nyugdíjreform

A nyugdíjrendszer válsága szinte minden modern országot jellemez. A válság pénzügyi formában, deficitként jelentkezik, ezért a nyugdíjszakértők többsége a nyugdíjválságot pénzügyi válságként kezeli és a megoldást is ebben a keretben keresi. Ezeket a javaslatokat nevezi Banyár parametrikus reformoknak, amelyek a pénzügyi „egyensúly helyreállítását szolgálják. Legfontosabb formájuk például a korhatáremelés és a nyugdíjak indexálásának szigorítása, amit pl. 2009-ben a Bajnai-kormány, vagy az indokolatlan kedvezmények eltörlése, amit 2011-ben az Orbán-kormány alkalmazott. Ezek fontos eszközök, de az alkalmazásukkal elért egyensúlyjavulás a nyugdíjkassza bevételi és kiadási oldala között időleges. (…) .Sokan ezért a megoldást a »komolyabb«, paradigmatikus reformoktól várják.” (Banyár 17-18.o.)

A paradigmatikus reformok főirányzata is pénzügyi természetű, jelesül a részleges feltőkésítés és a svéd típusú egyéni számlás nyugdíjrendszer. Ezek egyike sem oldja meg az alapproblémát, aminek az oka, hogy „a gyermeknevelés költsége egyre nagyobb, míg gazdasági haszna –…– gyakorlatilag nulla…” (Banyár 19.o.) Ha az embereknek nem éri meg gyereket vállalni, akkor a termékenységi arányszám zuhan, aminek eredendő okát hasonlóképpen látja a többi szerző is.

„…minél több gyermeket nevel föl egy család (és ezzel nem a munkaerőpiacon, hanem azon kívül végzi el a társadalom számára nélkülözhetetlen feladatokat), annál kevesebb nyugdíjra számíthat.” (Benda 184.o.)

„… a szülők többet költenek gyermekeikre, mint amennyit az államtól transzferként kapnak, s ekkor még szóba sem kerül a gyermeknevelés munkájának megfizetése,(…). A haszon a majdani adófizető állampolgár, a haszonélvező az állam és a többi állampolgár.” (Németh, 160.o.)

Ma azonban a gyermekek felnevelésével kapcsolatos költségek aránytalan terhet rónak a gyermeket vállaló szülőpárokra, és kedvezőtlenebb nyugdíjat eredményeznek – különösen a nőknek.” (Botos-Botos 77.o.)

A társadalombiztosítás és benne a nyugdíjrendszer fenntartásának mással nem pótolható feltétele a járulékfizetőknek, mint korosztálynak az újratermelése, azaz kellő számú gyermeknek járulékfizetővé való felnevelése is.” (Morvayné 209.o.)

A modern társadalmakban létrehozott állami nyugdíjintézmények és az egyéni megtakarítások lehetőségei nagyban hozzájárultak a termékenység gazdaságilag szükséges szintjének lényeges csökkentéséhez (…). (Demény 11.o.)

Az alacsony születési és termékenységi arányszám (pl. 1,2,3 gyerek/nő) pedig elöregedéshez és népességcsökkenéshez vezet. „Hosszú távon, zéró vándorlási egyenleget feltételezve, egy ilyen szintű termékenység fenntartása az érintett népesség rohamos fogyását eredményezné. Három generáció – nagyjából 90 év – leforgása alatt a népességszám eredeti nagyságának alig egynegyedére süllyedne, és drasztikusan elöregedett kormegoszlást mutatna.” (Demény 8.o).

A tanulmánykötetben azonban más álláspontok is olvashatók. Mihályi Péter a gyermekvállalást a határhasznok és a határköltségek fogalmának alkalmazásával elemzi és arra a következetésre jut, hogy „a második és harmadik gyermek vállalása mellett mind rövidebb, mind hosszabb távon kevés érv szól az egyén szempontjából.” (Mihályi 242. o.) Azaz az emberi természetből és nem a modern társadalomból vagy a nyugdíjrendszerből következik, hogy az emberek egyre kevésbé vállalnak második és harmadik gyereket. „Nemzeti keretek között ezen a helyzeten a kormányzat csak nagyon drágán, kismértékben tud javítani, és azt is csak a társadalmi egyenlőtlenségek növelése árán.” (Mihályi 246-7. o.) A szerző nem fejti ki, de következtetését csak úgy lehet értelmezni, hogy nyugdíjrendszerünk csak a fiatalabb korú, gazdaságilag aktív bevándorlók folyamatos bevándoroltatásával tartható fenn.

A tanulmánykötet pozitív külföldi példákról is beszámol. „Két gyermek már önmagában megalapozhatja egy szülő nyugdíjjogosultságát, mert ha legalább 5 évig él Németországban, és ezalatt felnevel legalább két gyermeket legalább 3 éves korukig, akkor anélkül is nyugdíjjogosultságot szerez, hogy keresőtevékenységet folytatott volna, miután ezt a gyermeknevelési időtartamot a német nemzetgazdasági átlagbér alapján veszik figyelembe minden évben. Vagyis egy egyidejűleg két (vagy akár három) kisgyermeket nevelő szülő annyi jogot szerez, mintha a német átlagkereset kétszeresét (vagy éppen háromszorosát) keresné.” (Matits 205-206. o.)

 

Demény és a deményisták

A nyugdíjválságra Demény egy pronatalista jellegű nyugdíjreformmal válaszol, amelynek „fő eszköze a munkavállalók által az állami nyugdíjalapba kötelezően és folyamatosan befizetendő hozzájárulás egy államilag meghatározott százalékának közvetlen átutalása a befizetők már nyugdíjban lévő szüleihez.” ( Demény 12. o.)

Számos szerző javaslata a Demény féle nyugdíjjavaslat módosításaként is értelmezhető. „A fenti szempontokat érvényesítő javaslatunk szerint a nyugdíjas szülők 65 éves kortól, a jelenlegi rendszerben kapott nyugdíjon felül, dolgozó gyermekeik után, gyermekenként havi 20 ezer forint összegben gyermekfedezeti nyugdíjat kapnának.” (Giday-Szegő 125.o.)

Németh „a felnőtt, adófizetővé vált gyermeket emeli a konstrukció középpontjába: … Az széles körű visszatetszést keltene, ha olyan anya kapna magasabb nyugdíjat, akinek –….– gyermeke munkakerülő, a fekete- és szürkegazdaságban dolgozik, börtönben ülő bűnöző vagy éppen elvonókúrán lévő kábítószerfüggő vagy alkoholista stb. Vagy gyermeke külföldre költözött, és nem Magyarországon adózik.” (Németh 161.o.)

Németh több javaslatot is megfogalmaz: „a négygyermekes szülőknek járjon: minden gyermek bruttó bérének 5%-a (…), felső határ nélkül, a nyugdíjkorhatárt betöltött anya kapja kétharmadát, az apa egyharmadát, egyikük halála esetén az egész összeget az özvegy kapja. Lehetséges megoldás, hogy minden gyermek után járjon nyugdíjkiegészítés, de akkor 5%-nál kisebb hányad járjon, és legyen felső összeghatár. Öt vagy több gyermek esetén ötnél magasabb százalék is elképzelhető.” (Németh 162. o.)

Demény (1987) javaslatát a magyar körülményekre aktualizálva azt indítványozom, hogy az állam adjon lehetőséget arra, hogy az adózók személyi jövedelemadójuknak növekvő százalékát felajánlhassák a szüleiknek.” (Tóth 165. o.) Számításaim szerint „…20%-os adófelajánlás esetében a háromgyerekes anya összességében átlagban havi 53 ezer forintra számíthat. (…) A fentebb részletezett pronatalista jellegű nyugdíjmódosítás legnagyobb előnye, hogy egyszerű, nincs szükség bonyolult bürokráciára, azonnal bevezethető, ugyanakkor lassan és folyamatosan bővíthető. Senkinek sem sérti az érdekeit, sőt már az egygyerekeseket is jutalmazza. (Tóth 179. o.)

 

További elképzelések

A nem-deményista szerzők közül a Botos házaspár javaslata a legismertebb a közvélemény előtt. „….javaslatunk kombinálja a felosztó-kirovó (pay-as-you-go) rendszereket egy humántőke-fedezetű és egy eszközzel fedezett rendszerrel…. Mondjuk, minden kezdő munkavállaló elkezdené a (kötelező?) magántakarékoskodást, aminek mértékét azonban azzal arányosan lehetne csökkenteni, ahogyan párra találva, sorban jönnek a gyerekek. Három gyermek esetén ennek a (kényszerű) takarékoskodási formának a terheit »menet közben« gyakorlatilag el lehetne törölni –… –, s ily módon az átváltás a gyermek-fedezetre megtörténne! ….. A gyermeket nevelők ugyanis az a gyermekvállalás költségeivel »teljesítik« tulajdonképpen a megtakarítást…” (Botos-Botos 95, )

Banyár József amellett érvel, hogy a megoldást ne a folyó finanszírozásban (FF) és a feltőkésítésben (FT), hanem a humán tökével feltőkésített nyugdíjrendszerben (HT) keressük. „Vagyis a HT rendszer bevezetésének a célja nem a gyermeknevelés ösztönzése, hanem a méltányosság helyreállítása, tehát az, hogy az kapja meg a nyugdíjat, aki hozzájárult a nyugdíj alapjának a megteremtéséhez. Ez szerencsére közgazdaságilag egybeesik azzal, hogy így csak annak ígérnek nyugdíjat, aki létrehozta azt a járulékfizetői kapacitást, amiből aztán ezt fizetni is lehet, vagyis ez a nyugdíjrendszer hosszú távon fenntartható lesz (…). Természetesen, összességében és logikusan arra számítunk, hogy egy ilyen nyugdíjrendszer bevezetésének a hatására növekedni fog a gyermekvállalási hajlandóság, de nem azért, mert az új rendszer direkt ösztönzi a gyermekvállalást, hanem azért, mert hatástalanítja a mai rossz FF rendszer gyermekvállalással kapcsolatos ellenösztönzőit.”

Ma még nem világos, hogy mennyi és mikor tud megvalósulni ezekből a –…– javaslatokból, de abban a szakértők rendre egyetértenek, hogy a könnyebbik út, vagyis a magas termékenységű területekről az alacsony termékenységű térségekbe irányuló bevándorlás támogatása hosszabb távon egyrészt valószínűleg elég drága, másrészt egy idő után a bevándorlók termékenységi mutatói a helyi alacsony szintre fognak süllyedni, tehát hosszú távú megoldást nem lehet az Európán kívüli bevándorlással elérni. Hasonlóképpen, a befektetések hozamainak előre nem látható szélsőséges hullámzásai miatt a tőkefedezeti nyugdíjrendszerek bevezetése sem valószínű, hogy képes lenne hosszú távon megoldani a demográfiai hullámvölgy okozta problémákat a nyugdíjrendszerben.” (Árva 251.o.)

Tóth I. János

Irodalom

Banyár József, Németh György (szerk.): Nyugdíj és a gyermekvállalás 2.0. Nyugdíjreform elképzelések. Konferencia kötet. Gondolat Kiadó, Budapest, 2020. Társadalombiztosítási Könyvtár.

Forrás: barankovics.hu