2020. 08. 07.
 

Egy társadalom jövőképét és erejét gyerekek nélkül nem lehet elképzelni. Hiszen hiába importálnak a kormányok munkaerőt, hiába fejlődik a technológia, utánpótlás nélkül egyszer csak kifullad az ország gazdasága – derül ki a Jövőnk a gyermek című tanulmánykötetből.

Ha nem születik egyre több gyermek, akkor 2100-ra akár ötmillióra fogyhat Magyarország lakossága – állapították meg az Összefogás a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Szakértői Műhely szakemberei a Jövőnk a gyermek című tanulmánykötetben. A kötet gazdasági és szociológiai szempontból is körbejárja a témát.

A legfontosabb üzenete a tanulmánykötetnek, hogy gyerekek nélkül nincs derűs jövő Magyarország számára – mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Hozzátette, nem véletlen, hogy a kormány az elmúlt években óriási összegeket fordított arra, hogy növelje a családok gyermekvállalási kedvét. Szerencsére az intézkedések pozitív hatása már érezhető is.

A kötetben publikált tanulmányok szerint egy családnak legalább két gyermeket kell vállalnia ahhoz, hogy a magyarok száma ne csökkenjen rohamos tempóban – mondta.

Kovács Árpád a beszélgetés végén kiemelte, a gazdasági elemzés egyik legérdekesebb gondolata, hogy egy társadalom jövőképét és erejét gyerekek nélkül nem lehet elképzelni. Hiszen hiába importálnak a kormányok munkaerőt, hiába fejlődik a technológia, utánpótlás nélkül egyszer csak kifullad az ország gazdasága.


Forrás: híradó.hu