László Tamás
A Barbi csak magára vigyáz
Nyár van, érnek a gyümölcsök sorban, itt van a befőzések ideje. Hajdan édesanyám nagy befőzéseket szervezett: a befőttesüvegek forró vízben áztak, nagy fazékban rotyogott a lekvár, éjszaka lett, mire a dunyha alá kerültek a teli üvegekReggel még mindig melegek voltak a dunyhák mélyén, sorban megtöltötték a kamra polcait. A lekvárokat, kompótokat csak késő ősszel, a tél elején lehetett elővenni.
Érettségiző diákként élénken emlékszem egy kedvelt tanárunk szavaira, aki azt mondta útravalóul nekünk, olyan lánynak udvaroljunk, aki tud főzni. Visszakérdeztünk: miért fontos szempont ez? A válasz: „Az étel örömforrás, ez a szeretet megvallásának fontos eszköze egymás számára és a családban egyaránt.” Mit látunk ma? Alig van olyan család, ahol a főzés, befőzés és társai tudománya anyáról lányára hagyományozódik, természetesen nem feledkezve meg a kiválóan főző apákról és fiakról sem. Mindez annak ellenére így van, hogy a média tele van főzőműsorokkal.
Ugyanez vonatkozik a legegyszerűbb varrási ismeretekre, a kisebb javítások, stoppolás, gombfelvarrás, nadrág, szoknya felhajtása ismeretlenek a fiatalok, de már a szüleik körében is. Egy Egyesült Államokban sokáig élt szerzetes barátunk mesélte, hogy amikor a zokniját stoppolta, a társai szemére vetették, hogy ezzel tönkreteszi az amerikai zokniipart…
Egy Moszkvából 1946-ban jött marxista építészteoretikus, Major Máté írta a tömeges állami lakásépítéssel kapcsolatban: „Amikor az állam épít, valami fiktív, elméleti átlagigényt igyekszik kielégíteni, (…) a „modern” életformához ideális igazodás szándékával, a közel minimumra redukált legszükségesebbek követelményével. Innen van az, hogy a családi ház bűvöletében élő lakásigénylő (vagyis a társadalom többsége) számára komoly konfliktust jelent, amikor sehogyan sem fér bele az állam által épített új lakásba a két hitvesi ágy, az ebédlőasztal és tartozékai.” Ez a két bútordarab a családi összetartozásnak nem csupán szimbólumai, hanem alapvető elemei.
A hitvesi ágy a házasságban megvalósuló testi-lelki összetartozást fejezi ki. Az ebédlőasztalról szociológusok állítják, hogy ha egy gyermek úgy nő fel, hogy hetente legalább ötször nem étkezik együtt a család, az illető felnőttként szociálisan sérült lesz. A tömeges állami lakásépítés korában épült szűkös konyhák nem alkalmasak a háztartás vitelére, a kamrák hiányáról nem is beszélve. Több százezer lakás épült ezen elvek szerint, ennek hatását érdemes elemezni a magyarság demográfiai helyzetére vonatkozóan.
Patrick J. Deneen A liberalizmus kudarca című könyvében írja: „Az emancipáció révén a nők végre felszabadultak a háztartás rabságából. (…) Ez a gyakorlatban leginkább csak azzal járt, hogy sokukat egyszerűen csak a piackapitalizmus munkaerejévé degradálták. Manapság egyre inkább úgy tűnik, hogy a nők felszabadítása a biológiai nemüktől való emancipációt is jelenti.”
Czakó Gábor a Gazdaságkor titkaiban felsorolja a mefisztói szerződésből adódó négy alapvarázslatot, ezek: „az áldozat irányának megfordítása – más szóval nem adni a sajátunkból Istennek és a közösségnek, hanem elvenni tőlük és a magunk javára bitorolni; a szétválasztás – a természettől egybetartozók, pl. jog és erkölcs, szerelem és házasság, haza és állam stb. elkülönítése; a valóság leváltása a mass media által; s mindezek gyümölcse, aki ezeket műveli és fogyasztja, az új ember: a Barbi.” Ez a terméketlen nőeszmény megfertőzte a világot, már kisgyermekkorban azt sugallta a lányainkba, hogy ez az igazi szabadság. A Barbi nem főz, a Barbi csak vigyáz magára, hogy szép, karcsú maradjon…
E folyamat ellen, a magyarság népességgyarapodása érdekében készült Benda József vezetésével a Jövőnk a gyermek című kötet, amely a gyermekvállalással egy teljesebb nőideált tűz elénk. Kimutatásaik szerint a ma még legnépesebb – közel négyszázezer főből álló – 35–44 év közötti, szülőképes korosztálynak közel egynegyede bevonható volna egy hivatásos szülői programba, ami a mai családvédelmi törekvések hatását meghaladó népesedési fordulatot eredményezne. A program lényege, hogy azokat a nőket, házaspárokat, családokat hozzuk helyzetbe, akik élethivatás-szerűen kívánnak gyermekvállalással, –neveléssel foglalkozni. Ők azok, akik eddig a legtöbb hátrányt szenvedték el, a társadalom legkevésbé az ő esetükben ismerte el ezzel kapcsolatos erőfeszítéseiket. A programnak számos társadalmi haszna volna: elhárul a fenyegető demográfiai válság, mentálisan egészségesebb nemzedékek indulnak, gazdasági növekedést okoz, az intézményrendszerben megtakarítások érhetők el, csökken az abortuszok, a válások száma, a társadalmi értékrend a bizalom erősödésével átalakul, a fiatal, tehetséges nemzedék itthon marad, a falvak elnéptelenedésének folyamata megáll.
A liberálbolsevik gazdaságkor után a család- és gyermekközpontú társadalom egészen más világot eredményezne. Deneen idézett könyvében az áll: „Egy ellen-antikultúrának a háztartási gazdaságok köré épülő gyakorlatokat is ki kellene fejlesztenie. (…) Az építkezés, barkácsolás, főzés, kertészkedés, befőzés és komposztálás nemcsak az otthon integritását és függetlenségét erősíti meg, hanem a kultúra és a közös állampolgári lét alapforrásait képező szokásokat és szakértelmet is fejleszti. Minden nemzedék megtanulja majd, hogy mit követel tőle a természet és cserébe milyen ajándékokat ad, miféle határai vannak, miként lehet felvenni a ritmusát, illetve hogy mindezt hogyan ünnepelhetjük meg. (…) E tevékenységek segítségével felszabadíthatjuk magunkat a modern piac álszabadsága gerjesztette tudatlanságból és lustaságból is. (…) Gazdasági berendezkedésünk miatt alapvetően fogalmunk sincs a megvásárolt és használatba vett árucikkek forrásáról és sorsáról, e tudatlanság pedig a fogyasztás közönyös orgiájába torkollik.”
A hivatásos szülők és családjaik lehetnének a liberalizmus láthatóan bekövetkező kudarca utáni időszak zászlóvivői, amelyek ellen-antikultúraként a háztartási gazdaságokat virágoztatnák fel, amelyek képesek visszaszorítani az értelmetlen fogyasztást és pazarlást, békében tudnak élni a természettel és fejlesztik a lokális közösségeket.
Mi, a nemzet megmaradásáért aggódók, a gyarapodásáért küzdők fogjunk össze, „főzzük meg” a társadalom egészét, a döntéshozókat, hogy közösen gondolkodjunk el például egy ilyen hivatásos szülői modell bevezetéséről, majd kiterjesztéséről. Ez lenne a normalitás forradalma, megteremtve a teljes, valódi szabadságot.
(A szerző építész, volt országgyűlési képviselő)
Forrás: Magyar Hírlap