Megjelent a Magyar Időkben,  2019. január 13-án.

A főállású anyaság feltételei

A népességfogyást illetően új életpályamodellre és az azt megalapozó alapelvekre van szükség
 
 

Cikkem a nemzeti konzultáció főállású anyaságra vonatkozó kérdésének hátterét elemzi. Az Összefogás a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Szakértői Műhelyben több mint kétszáz szakember három éve azon dolgozik, hogy megoldásokat találjunk a népességfogyás megállítására. Ennek a munkának az egyik eredménye ez az írás, amely egy új életpályamodell felállítását tekinti a népességfogyás megállításához nélkülözhetetlenül szükséges megoldásnak. Írásomban bemutatom az új életpályamodell bevezetésének történelmi szükségszerűségét és a kialakítás alapelveit.

A magyar társadalom gyorsuló ütemben fogy. A születések trendjét látva eredménytelennek tűnik minden eddigi beavatkozási kísérlet. A jelenlegi évi 90 ezres születésszám, ha beszorozzuk a várható 70 év élettartammal, egy 6,3 milliós populációt vetít előre, amelynek nagyobb része eltartott nyugdíjas. Ha ebben az irányban megyünk tovább, veszélyeztetjük a nagy társadalmi intézmények működését és nemzetünk fennmaradását. Fenyeget a vidéki posták, vasutak leépülése, falvak pusztulása, kiöregedése, intézmények bezárása, a munkaerőhiány megjelenése, az ellátórendszerek – nyugdíj, egészségügy, iskolarendszer – alulfinanszírozottsága. Az eddigiekhez képest tehát gyökeresen új megoldások kutatására van szükség.

Magyarországon még ma is sokan reménykednek az úgynevezett skandináv modell eredményességében. Ez arra a felismerésre épül, hogy a nőkre háruló kettős teher (a gyermeknevelés és az otthonon kívüli munkavégzés) az oka a termékenység csökkenésének. A skandináv modell ezért arra törekszik, hogy jobban egyeztesse az anyaság és a munkavállalás terheit. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy fejlesztik a családokat kiszolgáló intézményrendszert, törekednek a részmunkaidős foglalkoztatásra (ez nálunk a nyugati országokhoz képest alig mérhető) és a családi munkamegosztást propagálják. Azokban az országokban, ahol ezeket széles körben alkalmazzák (Skandinávia), némileg valóban magasabb is a termékenység, bár itt sem éri el a fenntarthatóság szintjét.

Ez a megoldás, bár kétségkívül kiszolgál egy rétegigényt, több problémát is felvet. Az egyik mindjárt az eredményesség kérdése. Nem látjuk bizonyítva, hogy az így elért termékenység akár elméletben is elégséges lenne a népességfogyás megállításához. A gyakorlat pedig ennek az ellenkezőjét mutatja. Nem is reális azt gondolni, hogyha valaki egy, két vagy három műszakban dolgozik, gondoskodni tudna három-négy gyermekről.

A másik probléma ezzel az, hogy miközben figyelembe veszi a felnőtt női generáció (pontosabban: a nők egy bizonyos rétegének) érdekeit, figyelmen kívül hagyja az érdekérvényesítésre képtelen gyermekek szempontjait, egészséges fejlődésük érdekeit, megbontja a generációk között évezredek óta sikeresen működő szolidaritás alapelemeit. A gyermekek egészséges fejlődéséhez szükséges körülmények megteremtésének azért van különös és nyilvánvaló jelentősége, mert felnövekedésük élményei és tapasztalatai meghatározzák gondolkozásuk alakulását, és a legújabb kutatások szerint transzgenerációs örökségként erőteljesen befolyásolják a következő generáció családalapítási és gyermekvállalási hajlandóságát.

A skandináv modell tehát alkalmas egy bizonyos társadalmi igény kiszolgálására, de sem elvileg, sem a gyakorlatban nem tudja megoldani a népességszám fenntartását, és nem veszi figyelembe a következő generáció érdekeit.

Felméréseink szerint alapvetően háromféle életvitelt terveznek a fiatalok.

Vannak, akik elsősorban karriert szeretnének építeni, és nem törekednek szorosabb kapcsolat kialakítására, nincs rá lehetőségük vagy sikertelenek e területen; ezt fejezi ki a szingli életmód, illetve a látogató kapcsolat, amikor külön lakásban élnek és csak időnként találkoznak. Az ilyen életpálya gond nélkül felépíthető a mai gazdasági-társadalmi viszonyok között. A vállalatok, munkahelyek egy része éppen az ilyen értékrendű munkaerőt keresi. Ennek a rétegnek a személyes érdekei egybeesnek a munkáltatók rövid távú érdekeivel, de kevésbé az ország fenntartható, népesedési szempontjaival.

Mások különböző életszakaszaikban váltani, változtatni szeretnének az életvitelükön. Keresik a család és a munka között az egyensúlyt. Jelenleg a nők számára ez a legjobban preferált életpályamodell, azonban a nők, édesanyák biológiai szerepükből fakadóan nehezebb helyzetben vannak. Már egy-két gyermek vállalása esetén is igen komoly erőfeszítést igényel a család és munka egyeztetése. A korai gyermekvállalás a képzettség megszerzését nehezíti. Magas a kockázata a munkahely elhagyásának, a későbbi visszatérésnek is. Több gyermek esetén a családok már csak külső támogatással tudják fenntartani a család-munkahely egyensúlyt (nagyszülők, jobb módúak esetén bébiszitterek, bejárónők stb. bevonásával). Az állam külön intézményhálózatot tart fenn ahhoz, hogy ez a rendszer működni tudjon (bölcsőde, óvoda, napközi, nyári tábor).

Ez az életvitel ugyan önkéntes vállalásnak, önmegvalósításnak van beállítva, valójában kényszernek tekinthető. Úgy is felfoghatjuk, mint a nőkkel szembeni méltánytalanságot, hiszen sokan arra kényszerülnek, hogy főállásban dolgozzanak és mellette lássák el a gyermekeket, a családot (sokszor a beteg, idős családtagokat is) és a háztartást. Mindezzel együtt ma ez a paradigmaszerűen bejáratott, elfogadott gyakorlat, és megvalósulása előtt nincsenek rendszerszintű akadályok.

Van egy harmadik rétegigény is, amelybe azok tartoznak, akik elsősorban édesanyák és édesapák szeretnének lenni, és több gyermek felnevelésével szeretnék életüket kiteljesíteni. Erre azonban nincs esélyük, mert össztársadalmi érdekeink ellenére nem kínálunk számukra életpályamodellt. Minél több gyermeket vállal egy fiatal pár, annál nagyobb a szegénységi kockázata. Nagy a valószínűsége annak, hogy mindkét szülő munkába kényszerül, és gyermekeiket különböző intézményekre kell bízniuk.

A nemzeti és a magánérdek összehangolásához tehát ennek a rétegnek is biztosítani kell azokat a feltételeket, amelyek életpályaszerűen lehetővé teszik a kibontakozást. Ennek teljesülése esetén számíthatnánk arra, hogy a jelenleginél sokkal többen választják ezt az életpályát.

A korfára nézve megállapíthatjuk, hogy a legnépesebb női korosztály kilépett a szülőképesség optimális időszakából. Azt is látjuk, hogy évente ötezer fővel csökken a nagyobb létszámú női korosztály tagjainak száma, a következő években 35 százalékkal lesznek kevesebben. Az időtényezőnek tehát meghatározó szerepe van a sikeres beavatkozásban. A következő két évben van a legnagyobb esély egy program eredményt felmutató megvalósítására. Az adatok nemcsak azt jelzik egyértelműen, hogy a magyarság demográfiai helyzete nem fenntartható, hanem azt is, hogy a helyes irányban történő gyors elmozdulás esetén fél évünk van még arra, hogy a tenden­ciát megfordíthassuk.

Három éve írjuk, mondjuk, hogy olyan beavatkozásra van szükség, amely szinte azonnal kifejtheti hatását, és egy éven belül képes lehet a trend megfordítására, ami számítá­saink szerint 10-15 százalékos születésszám-növekményt eredményezhet. A szakértők egy részétől – amit többéves munkánk során megtapasztaltunk – erre az igényre gyakran a kételkedés, a „lehetetlenség”, „úgysem lehet megoldani” vagy az a szokásos válasz, hogy „ez a generáció már elment”. Emögött a magunk részéről azonban nem a tényszerűséget, hanem egy gondolkodásmódot (urambocsá, ellenérdekeltséget) vélünk meghúzódni. Már harminc évvel ezelőtt, amikor ezt a trendet ­íróink, kutatóink egy része még a maga idejében előre jelezte, hasonló fogadtatás volt a válasz.

Összefoglalom, hogy kutatásaink alapján milyen értékrend mentén gondoltuk végig a lehetséges megoldásokat.

A legfontosabb érték az emberi élet, az emberi minőség. A munka az emberi élet kiteljesítésének egyik eszköze, nem önérték, nem gyűrheti maga alá az emberi életet. A családért végzett munka azonos értékű a munkahelyen végzettel. A munkaalapú társadalom mint kiemelt társadalompolitikai cél magába kell hogy foglalja a jövő nemzedékekért végzett munkát is. A szociális ember a fogantatás pillanatától megvalósuló harmonikus apa-anya-gyermek szeretet kapcsolatában tud egészségesen fejlődni. Az ember csak akkor válhat a társadalom értékes tagjává, ha biztosítva vannak számára a csecsemőkorban kialakuló „szeretetre való képesség” feltételei, megtapasztalhatja ennek mindent átható érzékszervi élményeit. Ennek alapján fejlődhetnek ki benne azok az idegrendszeri képletek, amelyekkel később gazdálkodhat. Ha ezt elmulasztjuk, nagyon nehezen pótolható.

A gyermekeknek születésük előtt és után, a teljes értékű személyiségfejlődés okán joguk van a különleges védelemre. A ma észlelhető népesedési, egészségügyi, értékrendbeli, bizalmi, versenyképességi válság – többek között – a csecsemők elhanyagolásának az egyik következménye, amely 1950 és 1967 között tömeges méreteket öltött Magyarországon, és generációkon keresztül gyűrűzik tovább. Elhanyagolás alatt azt értem, hogy ebben az időszakban a hathetes gyermekágyi segélyt követően az édesanyák dolgozni kényszerültek, a csecsemők növekvő hányadát pedig, ahogy kiépült a hálózat, bölcsődébe vitték.

Háromféle bölcsőde működött évtizedeken keresztül: napos, hetes és hónapos. A hetes bölcsőde azt jelentette, hogy hétfő reggeltől szombat estig folyamatosan ott éltek a csecsemők. Ezt a társadalmi deficitet tovább súlyosbította a rendszerváltás után ránk szakadt nemzetközi családellenes erők fellépése, ami összezavarja nemzetünk egy részét. A csecsemő elhanyagolásának súlyos személyes és társadalmi következményei vannak már az első generációban is, de a transzgenerációs tovább­örökítés következtében a második-harmadik generációban is egyre erőteljesebben megnyilvánulhatnak.

A nemzet gyógyulásának, felemelkedésének útja a magzatvédelem és csecsemőgondozás fizikai, lelki, spirituális feltételeinek és körülményeinek radikális újragondolása, átalakítása, az anya-gyermek és a családi szeretetkapcsolatok jelentőségének társadalmi értékteremtő forrásként, a legjobban megtérülő befektetésként való kezelése. Az életkezdet, a magzat és a csecsemő fizikai, lelki, spirituális fejlődésének védelme nemzetstratégiai érdek. Feltétele a szeretetre, bizalomra nyitott egészséges felnőtt embernek, aki képes egy értékelvű társadalmi szövetet, gazdaságot létrehozni és működtetni.

A családok jelentős részének a szeretetkapcsolat már nem megélt élmény, újratanítására van szükség. Ki kell alakítani a csecsemők fizikai, lelki, spirituális gondozásához szükséges feltételrendszert. A gyermeknevelés a nők és a férfiak jelentős részének az önmegvalósítás forrása lehet. Azokat a családokat, amelyek vállalják a csecsemő és gyermek fizikai, lelki, spirituális gondozásának nemzetmentő feladatait és a szeretetre való képesség kifejlesztését gyermekeikben, kiemelt támogatás illeti meg.

A szerző tudományos kutató, társadalompedagógus

Forrás: Magyar Idők