
Új Munkaügyi Szemle II. évfolyam 2021/2. sz.
Banyár józsef
Forrás: hvg.huFontos például az autóvásárlási kedvezmény vagy a lakásfelújítás támogatása, de ettől nem lesz több gyermek.
– Mivel foglalkozik a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Alkotóműhely?
– A Benda József által vezetett Gyermek- és Családbarát Magyarországért Alkotóműhely egy olyan ország megvalósításán dolgozik, amely jobb perspektívát tud nyújtani a fiataloknak a családalapításhoz. Személy szerint több, mint öt éve dolgozom ebben a műhelyben és kísérem figyelemmel azokat a problémákat, amelyek a jelenlegi lakás- és családtámogatási politika ellenére is feltűnnek. Az elmúlt években több ötletet, programjavaslatot is letettünk a kormány asztalára, és örömmel számolhatok be arról, hogy javaslataink közel fele valamilyen formában elfogadásra is került.
Azt hiszem vitán felül áll, hogy a magyar családokat, a gyermekeket vállalókat az államnak segítenie kell.
A kérdés az, hogy ez a segítség, hogyan és milyen módon történjen meg, hiszen azt látjuk, hogy a fiatalok támogatásának hatására az ingatlanpiaci árak is jelentősen megdrágultak, így sokan nem kerültek közelebb az otthonhoz, a vágyott gyermekek megszületéséhez.
– Az állami támogatások hatására az ingatlanpiaci árak is jelentősen megnövekedtek.
– Ez valóban így történt, ha nem lett volna ekkora áremelkedés, akkor a fiataljaink jóval könnyebb helyzetben lennének. Az árakat sok minden felveri: többek között a vállalkozók profitéhsége is, ami az elmúlt években csillapíthatatlannak látszik.
Sajnos vannak olyan vállalkozások, amelyek az állam által a fiatalok számára biztosított támogatást belekalkulálják az áraikba.
Ez nem jó így, mert éppen a lakásvásárlás és a családalapítás előtt álló generációk kerülnek anyagilag nehéz helyzetbe.
– Mit lehetne tenni annak érdekében, hogy a vállalkozások, a kivitelezések költségei ne emelkedjenek ilyen mértékben?
– Az építőiparban is voltak drágulások, így természetes, hogy az építőanyagok ára, a mesteremberek költségei is növekedtek. Talán állami ajánlásokkal – puhább jogi eszközökkel – valahogyan olcsóbbá lehetne tenni, esetleg maximalizálni lehetne az egyes szakmunkák díjazását.
– Az elmúlt évek állami támogatásaival kik jártak jól?
– Akik átgondolták, hogy hol és milyen életet szeretnének élni. Akik a vágyaikat és anyagi lehetőségeiket felmérve, racionális döntéseket hoztak. Valamint azok, akik a vidéket, a kisebb településeket választották. Az ő esetükben a támogatások valóban nagyobb lakóhelyhez, jobb életminőséghez segíthették a családokat.
A lakáspiaci árak az országban nem egyformán mozognak, így a családvédelmi és otthonalapítási támogatások értéke is sokféle lehet. Ma még kevesen választják az országon belül a migrációt, holott úgy tűnik, hogy akik mernek váltani, azok járhatnak a legjobban a jelenlegi támogatási rendszerrel.
Az elmúlt egy évben az otthoni munkavégzés, azaz a home office alkalmazása bebizonyította, hogy egy kistelepülésről is lehet távmunkában dolgozni, nem feltétlenül szükséges fővárosi albérletben vagy saját tulajdonú lakásban gondolkodni.
– Főleg azért sem, mert a fiataloknak Budapesten önerőből lakást venni szinte lehetetlen.
– Valóban, mindenki egyetért abban, hogy a főváros ingatlanpiacán nagyon torz és furcsa dolgok történnek. Mennek fel az árak, melyekkel nem tartanak lépést a fizetések. A pályakezdők jövedelmével meg végképp nem. Egy fiatal házaspár jövedelme általában nem éri el a bruttó 430 ezeres átlagbért. Akkor hogyan is tudnának lakáshoz jutni egy nagyvárosban? Hogyan merjenek belefogni egy építkezésbe? A 120–160 ezer forintos havi lakásbérleti árak ugyancsak riasztók, melyek nem teszik lehetővé, hogy a családok gyarapodhassanak.
– Ott lenne a bankhitel, de amíg az önrész összegyűlne, addigra már a lakásárak még tovább növekednek.
– Sajnos ez így van. A banki lakáshiteleknél a piaci ár húsz százalékának kell meglennie. A bajok ott vannak, hogy mire az áhított összeg összegyűlne, addig az ingatlan ára jóval magasabb lesz. Az elmúlt évek lakásárai a fővárosban azt mutatták meg, hogy hiába spórolnak a fiatalok, nem képesek utolérni a lakáscéljaikat.
Öt év alatt százszázalékos áremelkedés történt a budapesti ingatlanpiacon!
Azaz évi húsz százalékkal nőtt a lakások piaci értéke. Hol tart ezzel lépést a magyar fiatalok jövedelme?
Sok csalódott pályakezdő a tékozló és költekező életmódra tért rá, mert egyszerűen reménytelennek látja azt, hogy valaha is egy lakásvásárláshoz vagy házépítéshez szükséges kezdőtőkét meg tudja takarítani. Fiataljaink egy része minden kormányzati segítségnyújtás és anyagi támogatás ellenére egy olyan ördögi körbe került, amelyből nagyon nehéz kilépni.
– Mi lehet a megoldás ön szerint?
– Több megoldás létezik a kialakult ingatlanpiaci nehézségekre. Azt a lakáspolitikát tartanám a jelenleginél hatásosabbnak és társadalmilag lényegesen hasznosabbnak, amely a lakosság és a házasuló, családalapító fiatalok középső hatvan százalékát célozná meg. Amely ennek a társadalmi csoportnak a vagyoni és jövedelmi viszonyait venné figyelembe a támogatáspolitikájában, kiváltképpen az első lakáshoz jutás elősegítésében. A leggazdagabb húsz százalék többé-kevésbé maga is boldogul, a legszegényebb rétegek pedig speciális támogatást is igényelnek saját aktív részvételük mellé.
A társadalom középső hatvan százalékának, a középosztálynak a jelenleginél még nagyobb támogatást kellene biztosítani. Számukra különböző konstrukciókkal lehetne biztosítani az olcsó lakáshoz jutást.
– Mire gondol egészen pontosan?
– Arra, hogy ismét létre kéne hozni azokat az önszerveződő társasház- és lakóházépítő csoportokat, amelyek nonprofit módon építenének maguknak lakásokat. 1990 előtt is voltak ilyen csoportok, melyeknek az volt az alapvető lényege, hogy tíz–húsz építtető összeszerveződött, és összeadta az induláshoz szükséges tőkét és eszközöket. Ha szerencséjük volt, akkor az önkormányzattól kaptak kedvezményeket vagy térítésmentesen építési telket, illetve állami adókedvezményt. Így a saját munkájuk árán, de jóval olcsóbban juthattak lakóingatlanokhoz.
A jelenlegi profitorientált lakásépítéstől érdemes lenne kissé eltávolodni, és egy ilyen szolidáris közösségi lakásépítésre is hangsúlyt fektetni.
– Ez nem a Kádár-korszak visszaidézése lenne?
– Nem. Nem kell mindig újat kitalálni, csak a régit folytatni. A szocialista vezetés ebben a Nyugattól „puskázott”. A vasfüggönyön túl ugyanis a nagy cégek olyan vállalati lakásépítési programokat indítottak, amelyeket némi késéssel lekövettek a kádári Magyarországon is. Nem tekinthetünk azokra az évekre túl nagy nosztalgiával, de ami jó volt a lakásépítés terén, azt érdemes lenne feleleveníteni. A Kádár-rendszernek voltak előnyös részei, melyeket ismét elő kellene hívni.
Ilyen volt a biztonság, a kiszámíthatóság és az, hogy akkor nagy számban és viszonylag olcsón épültek lakóingatlanok.
A 70-es 80-as években évi 99 ezer lakás épült, ma csupán 28–30 ezer. A hiányzó lakásokat mutatja, hogy Magyarországon az újonnan megépülő lakásállomány csak feleannyi, mint amennyi azok pótlásához szükséges lenne. Bérlakásépítési programot kellene létrehozni. De nemcsak az államtól kellene várni a segítséget, az önkormányzatoktól és a cégektől is. Ha beindulna egy ilyen átgondolt bérlakásépítés, akkor az a piaci lakásárakat is enyhítené, és ennek eredményeként könnyebb lenne a családok élete.
– Akkor egyik fő cél a lakásárak további emelkedésének a megszüntetése lenne?
– Nem kérdéses, hogy valahogyan fékezni kellene az elmúlt évek irreális áremelkedését az ingatlanpiacon. Attól, hogy az eladó megtalálja a külföldi vásárlót – akinek még megfizethetők a magyar ingatlanárak –, az nem segít a magyar családokon, sőt csökkenti versenyképességüket.
A cél az, hogy Magyarország még jobb perspektívát tudjon nyújtani fiataljainak.
Szólnunk kell arról is, hogy nem feltétlenül csak külföldiek vehetnek Magyarországon lakást, hanem az innen elszármazottak is. Ma ötszáz–hatszázezer magyar él Nyugat-Európában vagy a tengerentúlon, és jelentős részük fiatal családos. Fontos lenne őket is további kedvező otthonteremtési támogatásokkal, intézkedésekkel hazacsalogatni. Nehéz a nyugat-európai jóléttel felvenni a harcot, de nem lehetetlen. Biztos vagyok abban, hogy átgondolt, okos és családbarát intézkedésekkel vissza lehetne a kivándoroltak egy részét csábítani.
Forrás: vasarnap.hu
Egy ENSZ-dokumentum szerint „a világ minden dolga közül az emberek a legértékesebbek. Az ember tudása és képessége önmaga és környezete megismerésére egyre nő, jövője végtelenül fényessé tehető”.
Nem vitatható, hogy e fényes jövőhöz megújuló népességre is szükség van. Az ország lakossága 1980 óta csökken, a születésszám 1975-ben tetőzött (194 ezer újszülött), azóta az elmúlt évtizedben évente 90 ezer körüli számban születtek, mintegy 40-50 ezer élve szülöttel elmaradva attól az értéktől, ami az ország egészséges népességszerkezetéhez (fiatalok, középkorúak, idősek) és az elhunytak pótlásához elegendő lenne.
Az idén az év első hét hónapjának születésstatisztikája (4,9 százalékos születésszám-emelkedés) hosszú idő óta az első jele annak, hogy a termékenységi mutatók emelkedtek.
Az alacsony születési gyakoriságnak számos oka van: például munkaerőpiaci bizonytalanság (munkanélküliség), a nők iskolázottságának kiterjedése és meghosszabbodása, a nők foglalkoztatásának általánossá válása, párkapcsolati problémák, lakáshiány, a szabadidő eltöltésének megváltozása (utazás), a háztartási munkák kiegyenlítetlensége stb. Egy most megjelent amerikai tanulmány szerint a legfontosabbnak mégis a termékenység halasztása (30 éves kor alatt egyre kevesebben szülnek) és a házasság előtti, illetve nélküli együttélés emelhető ki.
Az élettársi kapcsolatokban az egymás iránti elkötelezettség általában lazább, ezért e pároktól minden országban kevesebb gyermek születik, mint a házasságban élőknél. Ez az együttélési forma az 1980-as években kezdett elterjedni Magyarországon. Néhány évtized alatt ez a jelenség az egész világon végigsöpört, kivéve a muszlim és a hindu családokat. Az utóbbiakban is csökkenő mértékű a termékenység, de jóval magasabb, mint a nem muszlim és hindu világban. Ezekben a vallás mellett olyan erős a családi és rokonsági kontroll, hogy a fiatalok nem gondolhatnak a próbaházasságra.
Benda Józsefnek 2015-ben megjelent egy könyve A szakadék szélén címmel, amiben azt hangsúlyozta, hogy az 1974–1979 között született Ratkó-unokák (minden évben 160 ezret meghaladó születésszám) 40 éves koruk körül harmadik gyermekük vállalásával (ez évi 10-15 ezer többletszületésszámot jelentene) sokat javíthatnának a születési statisztikán. Ebből a javaslatból szinte semmi nem valósult meg, mára elmúltak 40 évesek, kifutva a szülésre ideális korból. Benda 2015-ben elindított egy nagyszabású programot is, amihez mára háromszázan csatlakoztak. Céljuk egy olyan stratégiai terv kidolgozása volt, ami az új megoldásokra helyezi a súlyt a termékenység növelésében. Elfogadhatatlannak tartják, hogy hazánk a világ 20 leggyorsabban csökkenő létszámú országa közé tartozik, 224 közül az utolsó 10 százalékban van.
A termékenység gyökeres megújításának egy olyan időszakban kellene bekövetkeznie, amikor a szülőképes nők korosztályának létszáma (összefüggésben a korábbi évtizedek születési gyakoriságával) meredeken zuhan (a következő évtizedben 2,2 millióról 1,8 millió főre, ami húszszázalékos fogyásnak felel meg).
Benda József és Báger Gusztáv szerkesztésében az idén megjelent a Jövőnk a gyermek című kötet, amiben kidolgozták azokat a javaslatokat, mentőöveket, amik nagy összefogással, kormányzati támogatással legalább részben megvalósíthatóak.
A kívánt 40-50 ezres születésszám-növekménynek már a fele is óriási eredménynek számítana. A szerzők és tanácsadóik kidolgozták a Hivatásos Szülők életpályamodellt (Hiszük), amely a 35–44 éves korosztályt célozza meg. Az idetartozók közül egy felmérés szerint minden negyedik még szeretne legalább egy gyermeket szülni. E program kizárólag azokat a családokat érintené, amelyek vágynak 3 vagy több gyermeket felnevelni, de erre nem volt anyagi lehetőségük. A részvétel senki számára nem lenne kötelező, hanem saját döntésen és vállaláson alapulna. Aki jónak látja saját maga és családja számára, az jelentkezhetne erre a feladatra. A programban való részvétel nem állampolgári jog, csupán munkaviszony, és mint ilyen, a munkáltató, az állam által meghirdetett feltételek esetén tölthető be (például büntetett előéletű, alkoholista vagy egyéb szenvedélybeteg kizárva). Fontos feltétel, hogy házasságban éljen a pályázó (a 35–44 évesek fele nem házasságban él), és legalább szakmunkásképző-végzettsége legyen.
A harmadik gyermek megszületése után méltányos, az országos átlagnak megfelelő fizetés járna az egyik szülőnek. Öt vagy több kisgyermeknél már mindkét szülő teljes munkaidős hivatásos szülővé válna. Túljelentkezés esetén sorrendet állapítanának meg a lakóterület, az életkor, a gyermekszám és az iskolai végzettség szerint.
A hivatásos munka nyugdíjalapot is képezne. Emellett 2017-ben azt is felmérték, hogy méltányos fizetésért otthon maradna-e az anya a gyermekeivel. A kérdésre válaszoló nők 25 százaléka igent, 62 százaléka nemet mondott, bizonytalan volt 13 százalékuk.
A csoport tagjai számos javaslatot dolgoztak ki a születések számának ugrásszerű megemelésére (például adóösztönzők, nyugdíj-kiegészítés a dolgozó gyermekek száma szerint, szülői kötvény, gyermekkártya).
A szakértők rangsorolásos módszerrel végzett becslése szerint a legrövidebb idő alatt a legerőteljesebb hatást a Hivatásos Szülők életpályamodellel és a Nemzeti Lakásprogram megvalósításával lehetne elérni.
– prof. Hajnal Béla, az MTA Demográfiai Bizottságának tagja –
Forrás: SZON.hu
Nem csupán a nagyközönség számára megfoghatatlan, de még a kutatók számára is nagy falat kijutni útvesztőiből, mivel egybemossa, összekeveri a biológiai nem, a társadalmi nem, a társadalmi szerepek, a nemi identitás, a szexuális orientáció jelentését és jelenségeit. Látszólag nem veszélyesek sem a fogalmak, sem a folyamat, de ha az ideológia és vadhajtásainak gyakorlati megvalósítását és távlati célját tekintjük, akkor riasztó jelenséggel állunk szemben.
A tudományosan értelmezhető genderfogalom elferdítése és politikai célra történő kisajátítása akkor érdemel megkülönböztetett figyelmet, ha szétfeszíti keresztény kultúránk kereteit, és beépül a szocializáció folyamatában alapvető szerepet játszó oktatási rendszerbe.
Mennyiben biológiai és mennyiben társadalmi az emberi nem, kutatja régóta a tudomány, és válaszol: is-is. Az alap a biológiai determináció, amit társadalmi hatások érlelnek egységgé. A két nem (nők és férfiak) eltérő külső megjelenésének, testi-lelki különbségeinek biológiai hátterét a DNS-molekulák, nemi kromoszómák, nemi hormonok és az ebből fakadó sokféle egyéb nemi jellegzetességek alkotják. Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontja megfogalmazásában:
„A biológiai nem fogalma a reprodukcióban betöltött szereppel kapcsolatos (utódok nemzése és szülése).” A „gender” mint társadalmi nem, a biológiai nemre rárakódott, a társadalmi szerepvállalás során elsajátított kultúra, magatartás, szokások együttese. „A társadalmi nem fogalma tehát azt jelenti, hogy a biológiai értelemben vett nők és férfiak társadalmilag meghatározott szerepelvárásoknak felelnek meg” – fogalmaz a tudomány, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontja.
A tudományosan igazolt felfogásban a biológiai és a társadalmi nem együttesen alkotja az embert. Ebben a felfogásban értelmezhetetlen a gendert önálló entitásként kezelni, mert nincs társadalmi nem biológiai test nélkül és a társadalomban szereplő biológia test társadalmi jegyek nélkül, mivel nem elszigetelt egyénként, hanem társadalomban élünk. Tehát könnyen belátható, hogy a gender mint társadalmi nem önmagában értelmezhetetlen. Csak a fizikai testtel együtt létezik.
A hetvenes, nyolcvanas években a hazai és a nemzetközi szakirodalom mélyrehatóan foglalkozott a genderfogalommal, főként a női egyenjogúság értelmezési tartományában és a hagyományos családon belüli munkamegosztás kritikájának keretében. A társadalmi nemek tudománya (gender studies) a feminizmus kritikájaként a két nemet szimbiózisban kezelte, úgy vélte, hogy biológiai és társadalmi okok nyomán minden „nőkérdés” egyben „férfikérdés” is. A biológiailag és a társadalmilag determinált testet egységben értelmezte. Értékszempontú közelítésként mindkét nem (nők és férfiak) egyenjogúságának igényét, képességeinek kifejlesztését és kiteljesítését fogalmazta meg célként, ezzel hozzájárult a két nem egyenértékű kezeléséhez. A genderideológia ezt a szerves fejlődésként előálló előrelépést szakította meg, átértelmezve a gendert, a hatalom szolgálatába állítva.
A valós életben a biológiai test meghatározott történelmi, földrajzi, kulturális környezetben szocializálódik, családi, kortárs csoportok és különböző szervezetek tagjaként vesz fel szokásokat, szerepeket, őriz tradíciókat. Médiaközvetítésként éli meg a valóságot. Több mint társadalmi szerep a biológiai nem társadalmi megnyilvánulása. A biológiai és társadalmi egységként létező embert a társadalom és az egyén saját értelmezési tartományában érzékeli, megéli, elhelyezi. Hogy a társadalom beillessze struktúrájába ezt az egyéni biológiai-társadalmi testet, a családi nevelés, az oktatás és kultúra együttes hatásaként, jó esetben a biológiai adottságok figyelembevételével, különféle szerepekkel ruházza fel. Felépíti sztereotípiáit, megrajzolja a férfiasság (maszkulinitás), nőiesség (feminitás) normáit, amit az intézményrendszerén keresztül közvetít az egyéneknek követelményként. Ezzel befolyásolja, irányítja a kívánatosnak tartott szerepmodellt, amely akkor életképes, ha a nemzet fennmaradását, fizikai és lelki egészségének fejlesztését szolgálja. Mivel a szocializáció társadalmi folyamat, a társadalom, a nemzet joga és kötelessége eldönteni, hogy milyen értékeket kíván támogatni és átörökíteni. Nem az egyéneké és nem különböző érdekeket követő csoportoké.
Az egyén használja, értelmezi, nemi identitásként dekódolja biológiai-társadalmi testét. Követi szexuális és sokféle egyéb orientációját (kulturális érdeklődés, pályaválasztás stb.), elkötelezettségét.
Az egyéni identitás nyomán kirajzolódnak a különböző szexuális orientációt követő rétegek, egyéni életérzést, törekvést, motivációt követve, amire alapvető emberi jogaik felhatalmazzák őket. Ez az egyéni orientáció jelenik meg gender (társadalmi) fogalomként a genderideológiában.
Napjaink genderideológiai irányzatai elszakadtak a tudományos alapoktól. A gendert nemi identitásként értelmezik. A „nem bináris” felfogást követik, miszerint a két véglet (nő és férfi) között számtalan variáció, közbülső állapot létezik, és ezen a kontinuumon elhelyezhetők a legkülönbözőbb szexuális kisebbségek. A genderfluid „elmélet” szerint a nemek közötti biológiai különbségek korántsem élesek, nevezik őket nem „bináris embereknek”, „transzneműeknek”, a kifejezések tárházát is nehéz feltérképezni, ami megalapozza a sok tucat gender megjelölését. A Transznemű Egyesület értelmezésében: „Vannak, akik többneműek, vagyis több mint egy nemi identitással rendelkeznek (ez lehet, férfi, nő vagy egyéb) akár egy időben is, vagy ez változik náluk.” Így vannak két egymástól elkülönülő nemi identitással rendelkezők vagy háromneműek, többneműek, vannak nemtelenek, nem nélküliek, változó nemek, harmadik nemhez tartozók, köztes neműek. A gender tehát fluid, képlékeny, a nemi különbségek formálhatók, amiből az következik, hogy a szocializációs folyamat részévé kell tenni. Hatalmas anyagi erőforrásokra és intézményi háttérre épülő erőteljes érdekérvényesítő képesség és propaganda támogatja a szocializációs folyamatba benyomuló genderideológiát.
Ebben a fogalmi forgatagban megválaszolatlan kérdés, hogy a biológiailag „nem bináris” test milyen társadalmi szerepet tölt be. Mert társadalmi szerep nélkül nem létezik biológiai test. Miközben a „nem bináris” test megéli saját, a többségtől eltérő biológiai nemiségét, a többségi társadalmi normákkal való azonosulás hiányában, akarva, akaratlanul rést nyit, és beférkőzik a hagyományos szocializációs folyamatba. Amit a hagyományos családi értékek szétrombolására, a népesség fejlődésének korlátozására, a nemzet fennmaradásának akadályozására felhasznál az ebben érdekelt hatalom. Hogy normává tegye a „nem bináris” és az ehhez tapasztott, nemi identitásként interpretált társadalmi konstrukciót. Ezáltal válnak a jelentős társadalmi támogatottság hiányában sérülékeny „nem bináris” emberek a politika könnyű játékszerévé.
Hogyan függ össze ez a nemi identitásként értelmezett genderfelfogás a gender mint társadalmi nem fogalomrendszerével? Ha a gender valójában nemi identitás, egyéni szinten konstruálódik, akkor kérdés, hogy miért nem nevezi néven a valóságot a genderideológia? Azért, mert az egyéni nemi identitást, szexuális orientációt nehéz lenne társadalmiként közvetíteni. Társadalmivá kell transzformálni az egyénit, hogy politikai fegyverként használható legyen.
A gendersemlegesség a nő-férfi szerepfelfogással szemben a genderideológia szerves része a jelenlegi hazai és nemzetközi propagandában. A gendersemleges nevelés a felületes szemlélő által akár el is fogadható. Tartalma szerint azonban a hagyományos szerepek felszámolását célozza, ami a komplementer, sztereotípiának elkönyvelt felnőttszerepek szétzilálására irányul. A komplementer, egymást kiegészítő szerepmodell továbbélése nagyon fontos társadalmi funkciót tölt be, a jövőbeni családi szerepekre készíti fel a generációkat. Hogy ezeknek a hagyományos nemi szerepeknek a határai oldódnak, bizonyítja a mai fiatal apák gyermekgondozási részvállalása. A nagy kérdés, hogy meddig lazíthatók (egyesek szerint felszámolandók) a hagyományos nemi szerepek, ennek mi a funkciója, és kik lesznek a nyertesek vagy vesztesek.
A tudomány még nem adott választ arra a kérdésre, hogy meddig érdemes és szabad a hagyományos komplementer szerepeken lazítani, és ez mikor vezet az emberi képességek, készségek gazdagításához, és mikor vet fel identitásproblémát – a maga káros következményeivel együtt. Az bizonyosnak tűnik, hogy az apák nagyobb mértékű bevonása a gyermeknevelésbe az érintettek mindegyikének érdekeit szolgálja, amit a fiatal apák gyakorolnak is. A gyerekek egészséges fejlődése szempontjából fontos, hogy a férfiak nagyobb részt vállaljanak a szocializációs folyamat teljes spektrumában, amiből jelenleg – a munkaerőpiac szegregáltsága miatt is – kimaradnak. A férfi (apa) minta hiánya a szocializáció folyamatában mindkét nemű gyermek szerepkészletének tartományát szűkíti. A gyerekek (fiúk és lányok) nem sajátíthatják el hiánytalanul a családépítéshez szükséges nemi szerepeket, ami felnőttkorukban szerepkonfliktushoz vezethet, és a hagyományos családi keretek szétfeszítését eredményezi.
A genderideológia nem tudatlanság terméke, hanem komplex, célirányos rendszert alkot. A „nem bináris” nemre épít, a gendert nemi identitásként értelmezi, és társadalmiként interpretálja, hogy a szocializáció folyamatában normává tegye a „nem bináris” (biológiai és társadalmi) létet, lásd óvodai iskolai ismeretterjesztés, „érzékenyítés” követelése. A szocializációt gendersemlegesként propagálva fellazítja a hagyományos, a társadalom működéséért és a nemzet fennmaradásáért felelős szerepmodelleket.
Egy nemzet fennmaradásának feltétele a létszámbeli gyarapodás, valamint egyedei fizikai és szellemi egészségének biztosítása, kultúrájának ápolása, ami visszahat a fizikai és szellemi egészségére. Történelmileg bizonyított tény, hogy a nemzet tartópillére a nőre és férfira épülő, hagyományosnak nevezett családmodell. Minden olyan törekvés, amely ezeket a feltételeket rombolja, a nemzet fennmaradását lehetetleníti el.
(A szerző ny. egyetemi tanár)
Forrás: Magyar Hírlap
Nyitókép: TudományON