„Az eredményes szülői gondoskodás alapvető feltétele a következő nemzedék lelki egészségének.”[1]

A modern fejlődéslélektan és gyermekpszichiátria a személyiség- és énfejlődés alapját a kötődési képességben látja, a „kötődéselméletet a legjobban alátámasztott elméletnek tekinti a társas-érzelmi fejlődés területén”. [2] 

A kötődéselmélet az intim kapcsolat kialakításának igényét az emberi természet egyik alapvető összetevőjének tekinti, amely a születéstől (szüléstől) a párválasztáson át az iskolai és munkahelyi viselkedésen keresztül a halálig, minden életszakaszban elkísér bennünket. Ez a kapcsolat nincs alárendelve sem a táplálkozásnak, sem a szexualitásnak, és nem is épül rájuk. Etológiai-homeosztatikus eredetű, a támogatás, vigasztalás, védelem, gondoskodás köré szerveződik, és a hatékony, egészséges személyiség-, párkapcsolati és csoportműködés lelki alapja. A kötődéskeresés kétirányú, amely a gyengébb és az erősebb fél oldaláról is indulhat. Amikor a kötődési igény kielégült (biztonságban érzi magát a gyengébb fél), egy ezzel ellentétes viselkedés is megnyilvánul, amely a kötődési személytől való eltávolodást jelenti. Ainsworth írta le először, hogy a leváláskor egy felfedező-tanuló-exploráló késztetés aktivizálódik.[3] Ez a kisgyermeknél pár métert és percet, később napokat és nagyobb távolságokat jelent, a közben fenntartott biztos támaszpont tudatában. A szoros kötődés teszi lehetővé, hogy megismerjen új helyzeteket, tevékenységeket, személyeket. Az 1970 óta folytatott kutatások megerősítették azt az álláspontot, hogy az emberi újszülöttnek állandó, szeretetteli és biztonságot nyújtó személyközi kapcsolatra van szüksége, különben romlani kezdenek intellektuális és kommunikációs teljesítményei.[4]

A kötődés kialakulása a születés első perceiben kezdődik, magatartássá szerveződése féléves korra tehető, amikor a kognitív képességek megerősödnek, így az a társas környezettel való homeosztatikus önszabályozásnak tekinthető.[5] Kutatások feltárták, hogy az első három évben kialakult kötődési mintázatok következményei már óvodáskortól, minden iskolafokozatban megmutatkoznak a viselkedésben és a kognitív eredményességben egyaránt. A biztonságosan kötődő fiatal jobban teljesít az iskolában, nagyobb a figyelmi kapacitása, kedvezőbbek a tanulással kapcsolatos kognitív, viselkedéses és érzelmi beállítódásai.[6] A biztonságos kötődési mintával nem rendelkező fiatal energiájának nagy részét ennek pótlására fordítja, és nem explorációra, felfedezésre, másokhoz való kapcsolódásra.

Az anyai gondoskodás megvonása – a leírások szerint – egy szeretet nélküli, a környezetéhez kapcsolódni képtelen pszichopata karakter kialakulásához vezet.[7] A sérülések és következmények hatása attól függ, hogy milyen korán és milyen hosszú ideig tart az anyától való elkülönítés.


[1]John Bowlby: A biztos bázis, a kötődéselmélet klinikai alkalmazásai.2009, Animula, 9.o.
[2]John Bowlby: i. m. 33. o.
[3]John Bowlby: i. m. 114–115. o.
[4]Somlai Péter: Szocializáció. 1997, Corvina, 67. o.
[5]John Bowlby: i. m. 116. o., Láng András: A kötődéselmélet alkalmazhatósága a nevelés-oktatási folyamatban. Képzés és Gyakorlat, 2008/1. 16–29.
[6]Simon Larose – Annie Bernier – George M. Tarabulsy: Attachment State of Mind, Learning Dispositions, and Academic Performance During the College Transition. Developmental Psychology, 2005, 1. 280–289.
[7]Ranschburg Jenő: Szeretet, erkölcs, autonómia. Budapest, 1993, Integra-Projekt Kft., 75. o.