Bowlby a kötődés 3 + 1 mintáját azonosította:
  1. Biztos kötődés.Az egyén bízik abban, hogy szülője elérhető és segítőkész igényei kielégítésében, félelmei eloszlatásában, és ezzel a biztonságtudattal indul a világ felfedezésére.
  2. Bizonytalan-szorongó. A szülő kiszámíthatatlansága miatt az egyén bizonytalan, hogy elérhető-e vagy fog-e segíteni, ezért szorongó, szeret másokon csüggni, és kutató-kereső viselkedése bizonytalan.[1]
  3. Elkerülő.Az egyén nem bízik a segítségnyújtásban, mások szeretete nélkül, önellátásra rendezkedik be.[2]
  4. Dezorientált. Lefagyást, kába, monoton cselekvéseket mutat.[3] A bántalmazott és durván elhanyagolt csecsemőkre jellemző.

 

 
A korai kötődési minták, mint láttuk, mély nyomot hagynak a személyiségfejlődésben. Ha már kialakultak, meglehetős állandóságot mutatnak, és önfenntartó körbe rendeződnek: a magabiztos gyermek több pozitív visszajelzést kap, ami erősíti az önbizalmát, és több támogatást kap, míg a szorongó gyermek nyafog és csimpaszkodik, ami még erősebb távolságtartást vált ki a szülőből, és ez gyűrűzik tovább. Az egyéves korban rögzült viselkedési minta megjósolja az óvodai, iskolai magatartást, és később, serdülőkorban, sőt a felnőtteknél is felismerhető. A szorongó gyermekek távolságtartóak, félénkek, mintha attól félnének, hogy ismételt elutasításban lesz részük. Kevésbé törődnek társaikkal, beszélgetéseik akadozottak.[4]

A kialakult kötődési minták kapcsolatban állnak azzal, hogy miként próbálnak később helyzeteket megoldani a gyermekek. Egy vizsgálatban két év körüli kisdedeknek különböző nehézségű feladatokat adtak. Azt figyelték meg, hogy a biztos kötődésű gyermekek lelkesen és kitartóan dolgoztak a nehéz feladatokon, míg a bizonytalan kötődésűek frusztrációként élték meg, könnyen bedühödtek, nem fogadtak el segítséget, és hamar feladták a próbálkozásokat.[5]  

Szerencsés esetben a minták megfelelő hátteret biztosítanak mind a környezet felfedezésének folyamataihoz, mind a társas kapcsolatokhoz, a családalapításhoz, a szülővé váláshoz, az értékrend és a szocializáció megalapozásához egyaránt,  mindezek által pedig a társadalom újratermelődéséhez. Ha ez a fajta ideális folyamat nem sikerül, a személy folyamatos küzdelemben áll önmagával és környezetével, amely egyfelől energetikailag megterheli, mentális csapdában tartja, másfelől környezetének megismerésében és megértésében, értékrendjében tévútra vezeti. Társadalmi kapcsolataiban, viselkedéskultúrájában könnyen téved deviáns utakra, korlátozottan vagy egyáltalán nem lesz képes egészséges utódok felnevelésére.

A kötődési típusok mintázata generációkon keresztül tovább örökítődik. „A gyermek követi a modellként szolgáló szülő viselkedését. Az utánzás szerepe különösen fontos az egész életen át ható magatartási minták elsajátításában. A szülői viselkedési minták belülről szabályozzák a gyermek magatartását, tartósan elraktározódnak, interiorizálódnak, s később irányítják a felnőttkori cselekvést. Mindezek következményeképpen a gyermekek olyan magatartásokat is megtanulnak a szülői családban, amelyekre tudatosan nem tanítják őket, felhasználásukra a szülői családban nincs lehetőségük, és csak jóval később alkalmazhatják az elraktározott mintákat.”[6]

A kötődési típusok a későbbi párkapcsolat, az utódgondozási képesség és más társas viszonyok mellett kapcsolatba hozhatók a sprituális élet alakulásával, az Istennel való kapcsolattal is. A bizalmi kötődés, a biztonságot nyújtó első ember élménye „teremti meg a harmonikus Isten-kapcsolat élményét”. A hit a bizonytalan kötődéshez ugyanakkor bizonyos kompenzációs megoldási lehetőséget kínálhat, ha a csalódott ember Jézus Krisztussal, Szűz Máriával alakít ki imában kapcsolatokat. [7] 


[1]Az egyéves korukra biztosan kötődők könnyen tudtak a megfigyelések szerint 6 éves korukban is kapcsolódni másokhoz, míg a bizonytalan kötődésűek kommunikációja akadozott, a témák személytelenek voltak és félbeszakadtak. Ezek a feltűnő eredmények segítenek megérteni azt a különbséget, amit a biztos és bizonytalan kötődésűek intellektuális fejlődésében tapasztalunk. John Bowlby: i. m. 122. o.
Bizonytalan mozgás, tétovaság, fátyolos hangszín, elcsukló hang, önmarcangolás, erőtlenség, önbizalomhiány, hisztérikusság, céltalanság, határozatlanság, döntésképtelenség, befolyásolhatóság. Bezáródik saját „szellemi koporsójába”, ahonnan nincs ablak, nincs ajtó a világra, nincs kiút. 
[2]Ha 6 hónap után veszti el anyját, amikor már kiépült a kötődési minta, erős szeretetigény fogja jellemezni, de csalódása őt magát is hűtlenségre, mint természetes cselekedetre sarkallhatja. Szeparációs félelemben él. Az ilyen kisgyermekkori szeparációs traumát átélt felnőtt, „félve egy később újabb eltaszítástól, annak minden gyötrelmével” vonakodik bárkihez szorosan kötődni. Megrendül a bizalma az emberi kapcsolatokban, és felhagy minden reménnyel, hogy egyszer biztos és szerető kapcsolata lehet valakivel.” John Bowlby: i. m. 54. o. Nem vállalkozik többé az őszinte mélyről fakadó szeretet kockázatára. „Gátat épít fel magában ahhoz, hogy érezni merjen bármiféle természetes vágyat a szoros bizalmi kapcsolat, a gondoskodás, a vigasz és szeretet iránt.” John Bowlby: i. m. 59. o.
[3]Ha az anya elvesztése 6 hónapos kor előtt történik, és huzamosabb ideig tart, súlyosan sérül a gyermek képessége emocionális kapcsolatok létesítésére. Hiányozni fog a vágy az elismerésre, az örömszerzésre stb. és a gyermek érzelemszegény, sivár személyiséggé válhat. John Bowlby: i. m. 54. o. 
Megfigyelések szerint az intézetben nevelkedett csecsemők 8-9 hónapos korukban „feküdtek vagy ültek, tágra nyílt, kifejezéstelen szemmel, dermedt, mozdulatlan arccal, a messzeségbe meredve, mintegy kábulatban. Nyilvánvalóan nem fogták fel, mi történik környezetükben.” Ranschburg, i. m. 74. o.
Az intézetben nevelkedett gyermekek esetében több területen mutatható ki lemaradás, mint pl. a motorikus- és beszédfejlődés, kapcsolat és szeretetigény. Ranschburg Jenő: Félelem, harag, agresszió. Budapest, 1995, Nemzeti Tankönyvkiadó, 53–55. o.
Az első 3-4 évben az anyához való kapcsolódás teljes hiányának az a következménye, hogy a gyermek felnőttekhez fűződő kapcsolata „személytelenné” válik. Képtelenek tartós, igazi érzelmekre épülő kapcsolatokra, nem éreznek bűntudatot és nincs szilárd belső értékrendjük, ezért nem tudnak ellenállni a külső csábításnak. John Bowlby: i. m. 117. o.
[4]John Bowlby: i. m. 120. o.
[5]Matas és mtsai (1978). Számos más vizsgálat idéz Zsolnai, hasonló eredménnyel: Zsolnai Anikó: Kötődés és nevelés. Budapest, 2001, Eötvös, 33. o.
[6]Hablicsek László: A család kialakulása, a családformák történelmi változásai, 6. o., http://koncertpedagogia.hu/Hablicsek%20Laszlo%20A%20csalad.pdf, letöltés: 2015. május 31.
[7]Ezt igazolta Granqvist (2002) a biztos kötődés jellemzők és a vallásos neveltetés alapján álló hitet mérő skálaértékek összefüggése kapcsán. Székely András – Lázár Imre: Vallásosság és kötődés. In Szántó Zsuzsa – Susánszky Éva: Magyar lelkiállapot. Budapest, 2013, Semmelweis, 64. o.