Benda József
Transzgenerációs örökségünk
A kötődési képesség kialakulása és jelentősége. Az interaktív magzatgyermek A fogantatást követő magzatgyermeki fejlődés vizsgálatai alapján mára elfogadottá vált az a megfigyelés, hogy az emberre jellemző pszichológiai sajátosságok kialakulása már az anyaméhben elkezdődik. Az anya és a magzatgyermek között „párbeszéd”, interakció zajlik, amely egyszerre történik emocionális, viselkedéses és pszicho-neuro-immunológiai szinteken.
A kapcsolat kialakulásának kezdete leggyakrabban a magzat mozgásának érzékeléséhez kötődik. Az apa számára ugyancsak a – láthatóvá váló – magzatmozgások jelentik a kapcsolódás első lehetőségét.
Szembetűnő, hogy már ekkor megmutatkozik a – sokszor magatehetetlennek tekintett – magzatgyermek (inter)aktív viselkedése: számos kísérlet és megfigyelés bizonyítja, hogy a magzat folyamatos mozgásban van: egyrészt reagál a külső fény- és hangingerekre, zenére, beszédre stb., másrészt „önmagából”, belső bio-fizikai-kémiai folyamatainak következményeként indulnak el azok a mozgások, „mozdulatok”, amelyek idővel neurológiai irányítás alá kerülnek, és részben tudatosulnak.
A pár hónapos kortól már kívülről is észlelhető interaktivitási igény először az anyai szeretet kiváltásának, később a szociális és kognitív kompetenciák kifejlődésének alapja. Ez a kapcsolódási drive – a vizsgálatok szerint – egyértelműen idegrendszeri, biológiai, pszichológiai meghatározottság, amely érzékszerveink kifejlődésével összefonódva alakítja ki az emberi érintkezésre való alkalmasságunkat. Egy titokzatos, misztikus belső erőközpont, biológiai-genetikai program irányítja sejtjeink szaporodását, szerveink felépülését, minden külső akarattól, beavatkozástól, elvárástól függetlenül. Az emberi természetnek (és minden élőlénynek) ez az önvezérelt működésmódja egész életünkre jellemző.