Portfolio
Eddig nem ismert családtámogató lépéseket dobtak be - A plusz szavazat is szerepel közöttük Az Összefogás a Gyermek- és
Családbarát Magyarországért Szakértői Műhely gondozásában jelent meg a Jövőnk a gyermek című tanulmánykötet, amelyben a szakértők új terveket vetettek fel Magyarország népesedési helyzetének javítására.
A kötet főbb üzeneteit összefoglaló Magyar Nemzet idézi Kovács Árpádot, a Költségvetési Tanács elnökét, aki szerint "a gyermekvállalási hajlandóság javulása nélkül Magyarországon nincs derűs jövő".
"A népességgyarapodás társadalmi programjához adalékokat szolgáltatni hivatott könyv anyagában az Összefogás a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Szakértői Műhely több mint kétszáz szakértőjének mintegy hároméves munkája csapódik le, akik nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint hogy tervet dolgozzanak ki Magyarország népesedési helyzetének javítására" - fogalmaz a lap. Ezért tehát nem kizárt, hogy a kormány ezek közül a javaslatok közül inspirálódik, amikor a demográfiai kérdések újra napirendre kerülnek.
Többek között ezeket javasolják a tanulmánykötet szakértő szerzői:
- Ütemtervük első szakaszában család- és közösségfejlesztő minisztérium felállítása, a Hivatásos szülők életpályamodell bevezetése, és országos, illetve helyi szintű demográfiai stratégiák kidolgozása szerepel.
- Középtávon többek között nemzeti lakásprogram elindítását, gyermekek vállalása esetén járó nyugdíj-kiegészítést, szülőkötvények kibocsátását és új adóösztönzők bevezetését javasolják.
- A hosszú távon megvalósítható tervek között pedig olyan javaslatok szerepelnek, mint a az iskola működésének átalakítása vagy a tb-finanszírozás reformja.
Az első körben bevezethető intézkedés között szerepel a Hivatásos szülők életpályamodell (Hiszük), ami elsősorban azok ösztönzését szolgálná, akiket karrierjük építésénél jobban motivál a családjukkal való törődés. Ennek értelmében a hivatásos szülők harmadik vagy több gyermek vállalásáért cserébe méltányos jövedelemre lennének jogosultak. Demény Pál demográfusprofesszor ennek a lépésnek a veszélyeire is felhívta a figyelmet. Az életpályamodellben résztvevő nők száma a szülőképes és dolgozó nők számához viszonyítva minden bizonnyal alacsony volna, ezért Demény Pál értékelése szerint nem várható hirtelen baby boom-szerű eredmény az elképzeléstől, mivel abban minden bizonnyal túl kevés nő venne részt. A Hiszük életpályamodellel szemben Demény Pál inkább a teljes támogatottságú anyaság bevezetését tartaná kívánatosnak. Ez azt jelentené, hogy a négy vagy több kiskorú gyermeket nevelő anyáknak alanyi jogon járna egy méltányos javadalmazás, és annyiban különbözik a Hiszük életpályamodelltől, hogy csak a már valóban megszületett negyedik gyermek után járna.
A napilap arról is beszámol, hogy a Hiszük életpályamodell mellett a kötetben szerepelnek további javaslatok is. Külön kiemeli
a választójog kiskorúakra való kiterjesztésének ötletét, amit a gyermekek nagykorúvá válásáig az anyjuk, vagy indokolt esetben nevelőjük gyakorolna.
Emellett előhozza a kötet a korábban már többször felmerült nyugdíjreform javaslatát, ami a nyugdíj összegét a gyermekek számával kötné össze.
Forrás: portfolio.hu